Zurgó: életforma és misszió
J U B I L E U M

Závecz Ferenc személyében új ügyvezető igazgatója van a Magyar Állami Operaháznak. Szinetár Miklós intendáns-főigazgató azt is bejelentette, hogy 2005. augusztus 1-jétől Keveházi Gábor lesz az igazgatója a Magyar Nemzeti Balettnek. A dalszínház korábbi üg

Életének 82. évében, december 30-án elhunyt Mátray Ferenc, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott magánénekese. A művészt az Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte Fülöp Attila, a dalszínház ügyvezető igazgatója.

A Magyar Állami Operaházból elbocsátott Győriványi Ráth György fő-zeneigazgató és Locsmándi Miklós főigazgató munkaügyi pere még javában zajlik, Győriványi szintén a Szinetár-féle vezetés által menesztett helyettese, Abrudbányai Zoltán a héten jogerősen p




Pokorni Zoltán a rendőrfőkapitány múltjáról; az MSZP Orbán Viktor vagyonát vizsgálná; célba érnek az Erzsébet téri labdák; a kormány őszi programja; Szinetár Miklós vezeti az Operaházat; felülvizsgálják a HM korábbi döntéseit.

Az év végéig Szinetár Miklós lesz az operaház főigazgatója, míg a főzeneigazgatói teendőket Kovács János karmester látja el - az erről szóló okmányokat Görgey Gábor kulturális miniszter megbízásából Kazal János, a tárca kabinetfőnöke csütörtökön, a Magyar

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.