Kiáll a nagyváradi magyar színház mellett a Magyar Teátrumi Társaság
Párbeszédet kezdeményeznek a román és magyar kulturális tárca között annak érdekében, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház továbbra is önálló intézményként működhessen.
A Nemzeti Cirkusz is a nyári főszezonra készül, és Balatonlellén lépnek majd fel júliustól.

A Velencén élő Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő a fesztivál nagykövete.

A cirkuszművészetnek fontos szerepe lesz az élet újraindításában – jelentette ki Fekete Péter a cirkuszi világnap alkalmából.

Gyulán 40 fokban próbáltunk, én megkértem, menjen árnyékba, de azt válaszolta: engem nem kell kímélni.

Kétezer kisebb-nagyobb tojás – számos helyi gyermek és felnőtt munkájának eredménye – ékesíti a parkot.

A művészeket támogató Köszönjük, Magyarország! program folytatását jelentette be Fekete Péter államtitkár.

A Semmelweis Egyetem hallgatói a világon egyedülálló módon Dr. Tomán József sportorvos szakkommentálásával tekinthetik meg a Fővárosi Nagycirkusz előadását három alkalommal.

Nem csak a jelenlegi direktor, hanem a kulturális államtitkárság egyik főosztályvezetője is megpályázta a Bartók Kamaraszínház igazgatói posztját.

A tárcavezető úgy rendelkezett, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítsen új ingatlant találni a 100 Tagú Cigányzenekarnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.