Elmaradhat a döntés a brüsszeli bizottság új elnökéről
Elképzelhető, hogy elhalasztják a döntést az Európai Bizottság új elnökéről.
A luxemburgi miniszterelnököt, az osztrák kancellárt vagy a brit külügyi biztost látná szívesen az Európai Bizottság elnöki székében Hans-Gert Pöttering. Az Európai Néppárt (EPP) frakcióelnöke lapunknak adott interjújában kifejtette azt is, hogy Guy Verho
Az Európai Unió régi tagállamaiban tegnap sokan inkább a strandot választották ahelyett, hogy elmentek volna szavazni. Az első adatok így meglehetősen alacsony választási részvételt jeleztek. Voksaikat a szavazók egyébként sok helyen a kormány megbüntetés
Jórészt ismeretlen politikusok a listavezetők a hétvégi EP-választásokon – Merénylet történt Köln törökök lakta városrészében – Tizenhárom év után akarnak kiutasítani egy román származású lányt Németországból – Az európai társadalom végl
Egészségügy: elvetett reformterv Tegnap sem mentek el a kormánypártok képviselői a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésére. A Mádl Ferenc államfő által összehívott fórum első munkaértekezletén a résztvevők határozatot foga
A békemozgalmár szerepében tárgyalt Brüsszelben Kadhafi. A békepropaganda mellett hangsúlyozta azt is: országa tárt karokkal várja az európai gáz- és olajipari befektetőket - tudósított a Le Monde.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.