Egyedül nem megy a békefolyamat
Az Európai Unió kész újabb erőfeszítéseket tenni a közel-keleti erőszak megfékezése érdekében, de illetékesei hangsúlyozzák, hogy egyedül nem képesek erre, ezért ugyanezt várják el a közvetlenül érintett felektől is.
Az EU és Japán új együttműködési megállapodást írt alá szombaton Brüsszelben tartott 10. csúcstalálkozóján. A megállapodás négy fő területet fog át: a béke és a biztonság megerősítését, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését, a globális prob
Az Európai Unió jövője, bővítése és reformjai egyaránt szóba kerültek azon a rendhagyó luxemburgi találkozón, amelyen a Benelux államok és a visegrádi négyek kormányfői és külügyminiszterei adtak egymásnak randevút tegnap. Magyarországot Orbán Viktor mini
A magyar kormányfő szerint az Európai Bizottság idei stratégiai bővítési dokumentuma annak ellenére is kedvező Magyarország számára, hogy közvetve lehetségesnek minősíti akár tíz tagjelölt egyidejű csatlakozását is.
Claude Juncker luxemburgi és Orbán Viktor magyar kormányfő négyszemközti megbeszélésével kezdődött szerdán Luxembourgban a Benelux-országok és a visegrádi csoport első csúcsértekezlete.
Guy Verhofstadt, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Belgium miniszterelnöke hétfői párizsi látogatásáról az erőszak megállítását sürgető felszólítást intézett a palesztinokhoz és Izraelhez, s egyúttal hangot adott annak az elvárásnak, hogy az un
Az Ausztria és Csehország között a temelíni atomerőműről Brüsszelben csütörtökön este született megállapodást Ausztriában az erőmű leghevesebb ellenzői óvatosan fogadták, a sajtó egyetértett abban, hogy ideje véget vetni a kérdés körüli belpolitikai színj
A brüsszeli bíróság vádtanácsa megkezdte a meghallgatásokat annak eldöntésére, hogy belga bíróság illetékes-e megindítani a vizsgálatot Ariel Saron Izraeli miniszterelnök ellen, akit 23 palesztin személy feljelentése szerint felelősség terhel sok száz pal
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.