Félnek a zsidók a malmöi Eurovízió miatt
Már nemcsak a muszlimok részéről tapasztalható a fenyegetés, hanem a szélsőbalos, palesztin-barát mozgalmak részéről is.
Egy muszlim lány hazugságai miatt halálos fenyegetéseket kapott az iskolaigazgató – a szekularizmus védelmére szólított fel Gabriel Attal.

Minden nappal egyre véresebb az orosz–ukrán háború.

Simicskó István küldetésnek nevezte a haza védelmének erősítését is.

A nemzetközi közösség nem óhajt beavatkozni, a diplomatákat helikopterekkel evakuálják, mint Saigonból annak idején.

A szélsőségesek mintegy 254 millió forintnyi összeget követeltek a túszokért.

Hétfőn 122 iskola fog felrobbanni – olvasható az üzenetben.

A keresztényi tanítás szerint az Isten az embert helyezte a teremtett világ középpontjába, rábízta azt, hogy szabadon gazdálkodjon vele, de azzal is, hogy megvédje.

Ázsiai vendégek érkeztek a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába pénteken. A magyar és a japán gyerekek közös éneke szinte teljesen betöltötte az intézmény hatalmas tereit.

Egy jeggyel lehet menni színházba és múzeumba áprilisban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.