A Magyar Nemzet hétvégi mellékletéből ajánljuk
Szombaton megjelenő Lugas mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.
A csepeli galéria tárlatain a kezdetektől hivatásos képzőművészek, mesterségük elismert művelői vesznek részt, talán olvasóink sem először hallják Bakallár József, Lacza Márta vagy Melocco Miklós nevét.

Egy középiskolás diák késelte meg fizikatanárnőjét a tanóra közben Győrben. A fiatalt néhány másodperc alatt lefogták társai, az oktatót pedig kórházba szállították, állapota stabil.

Az államtitkár háromnapos látogatásának első napján a Nemzetpolitikai Államtitkárság által támogatott fejlesztéseket adta át az Innsbrucki Magyar Diákotthon- és Kultúrcentrumban.

Fontos határidő zárul pénteken a középiskolába készülő diákok számára, december 6-ig kell ugyanis jelentkezniük a központi írásbeli felvételire.

Mindazok, akik mentoráltként részt vesznek a programban, 30 ezer forint ösztöndíjban és tízezer forint költségtérítésben részesülnek, és egy erre a célra szolgáló kártyával ingyenesen utazhatnak.

A kormány döntése értelmében logisztikailag is újrapozicionálnák Mezőhegyest, 2020 végéig 3,2 milliárd forintból a települést összekötik az M5-ös és az M43-as autópályával.

A metróállomáson van egy kereskedő, jó áron adja az újszerű telefonokat. A készülékeket nézegetve arra gondoltam: szép dolog a pedagógia, de azért én mégiscsak egy éjjeliőr lennék.

A kemény dániai bevándorláspolitikát nem a jobboldal, hanem a szociáldemokrata kabinet jegyzi; igaz, saját lakásügyi minisztere szerint is túlzás a gettó kifejezés használata.

A magyar eredmények megközelítik a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. Ráadásul egyre kevésbé játszik szerepet a teljesítményben a családi háttér és kevesebb az iskolai hiányzás is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.