Korrupciógyanús ügyek a Fővárosi Közgyűlésben
Zárt ülésen a budavári lakásügyek egyik érintettjét nevezték ki a főváros közbeszerzési cégének az élére.
„Bevezetjük a hajnali takarítást, megerősítjük a kerületi rendészetet és a hatósági irodát” – mondta Vattamány Zsolt.

„Megnyugtató, hogy a másodfokú hatóság a rossz elsőfokú döntést megsemmisítette.”

Arra hivatkozva függesztették fel az eljárást, hogy az elkövető kilétét nem tudták megállapítani.

A Nem csak egy kaland fantasztikus, mégis dokumentarista hitelességű látlelet a bódult budapesti hetvenes évekről.

A jegybank jelentős támogatásokat osztott szét tucatnyi szervezetnek 2017 második negyedévében.

A tervezettnél biztosan később kezdődhet el a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felújítása.

Nem indítottak nyomozást az 1-es villamoson augusztus elején történt bántalmazás ügyében.

Emlékévekkel tisztelgünk a nemzet nagyjai előtt, megnéztük, mennyibe kerül mindez, és mi az eredménye.

Az ügyészség szerint gyanús, hogy az állam túlárazva vette meg a belvárosi ingatlant, ezért nyomoznak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.