

A tanúk a gazda mellett szóltak
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott tegnap a kesznyéteni Szoboszlai Barna pere. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság büntetőtanácsa ezúttal közel húsz embert kérdezett ki, s ők az idős ember mellett álltak ki. Szoboszlai áramot vezetett lopásoknak kitett

67 tagúvá bővült a közgyűlés: letette az esküt Hutiray Gyula
Letette képviselői esküjét Hutiray Gyula a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén. A képviselő a Fidesz–KDNP-frakciószövetség tagjai közé ült a közgyűlésben. Hutiray Gyula a Fidesz listájáról Kocsis Máté, Józsefváros november végén megválasztott polgármeste

„Amikor öl a hideg” – túlzsúfoltak a fővárosi hajléktalanszállók
Túlzsúfoltak a fővárosi hajléktalanszállók és a nappali melegedők a hideg miatt, az utcai szociális munkások folyamatosan járják a kerületeket, és takarókat, meleg teát adnak a fedél nélküli embereknek. Megteltek a Pest megyei hajléktalanellátó intézménye

Nagyon sok az üres iroda a fővárosban
Míg 2007 közepén az akkori budapesti A-kategóriás irodaterület 12 százaléka állt üresen, addig a kihasználatlansági ráta a múlt év végén elérte a 22 százalékot - közölte a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma az MTI-vel.

Tavaszi menetrend

Még mindig van a hamis láncfűrészekből
Hamis láncfűrészt és borotvapengét akart rásózni az emberekre két házaló Vásárosbércen.

Szabad nálunk a feketevásár
Magyarország pekingi nagykövete szerint nem a kínai árusok hibája az, hogy virágzik a feketekereskedelem a távol-keleti portékát kínáló hazai piacokon. Sokkal inkább a hatóságok gyenge ellenőrzési rendszere teszi lehetővé, hogy a kereskedők adófizetés nél

Feketén terjeszkedik a Távol-Kelet
Magyarország pekingi nagykövete szerint nem a kínai árusok hibája, hogy virágzik a feketekereskedelem a távol-keleti portékát kínáló hazai piacokon. Kusai Sándor lapunknak azt mondta, e területen gyenge a vám- és az adóhivatal tevékenysége, mivel legfelje

Februárban meglódulnak a bolti árak
Milliárdokban lesz mérhető az a veszteség, amelyet a jövedéki adó emelése okoz a boltoknak, a lakosságnak és a vállalkozásoknak – állítják a hazai kereskedők. Az emberek többsége az olcsó feketepiacokon szerezte be a szilveszteri kellékeket is.
