Megnyitják az állami nyilvántartásokat
Egyszerűbben és könnyebben hozzáférhetőek, illetve újrahasznosíthatóak lesznek a közpénzből finanszírozott nyilvántartások a jövőben.
Nem kér az LMP az ellenzéki együttműködésből, sőt a korábban kormányzati felelősséget viselt szereplőket a 2002–2010 közötti kormányzati gyakorlatból "feleltetnék".

Négy évig nem gyűjtötte be a kínai Vöröskereszt a szecsuani földrengés áldozatainak megsegítését szolgáló utcai pénzes dobozokat Csengtu városában, a pénz végül már penészedésnek indult – írja a Hszinpej Zsipao pekingi napilap.

Több mint egymillió jüan közpénzt sikkasztott el titkárnője segítségével egy volt akadémikus Kínában – írta a Beijing News című pekingi lap.

Az oktatási államtitkár szerint húsz százaléknál jóval magasabb béremelést kaphatnak a tanárok. A durva támadások ellenére esze ágában sincs lemondani.

Lezárult a következmények nélküli számvevőszéki ellenőrzések korszaka – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

A miniszterelnök reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.

Minden "szóbűvészkedés" ellenére a Dataplex-ügynek nincs Bajnai-szála – ezt állította a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány.

Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, jelentkeznek a felsőoktatásba – jelentette be Balog Zoltán.

Balog Zoltán 2013-ban nem kíván élni azzal a jogkörével, miszerint az egyes szakoknál a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben rögzítettnél magasabb minimális ponthatárt is meghatározhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.