Megmentenék a könyvvizsgálókat
A Népszabadság értesülése szerint szerdán újabb megbeszélésre kerül sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara között.
Oroszországban helyet követel magának a nap alatt a húszas, harmincas éveit taposó nemzedék. Az új generáció egyik sztárja egy blogger, aki az interneten küzd a korrupció ellen, és azért ostorozza az elitet, mert szerinte a hatalmon lévőknek már nem az or


A Fidesz szegedi szervezete szerint nyílt provokáció történt a helyi közgyűlés múlt pénteki ülésén, ugyanis a Szegedi Szabadtéri Játékok promóciós anyagai között egy az önkormányzati képviselőket és a szeged-csanádi megyés püspököt becsmérlő irományt i

A közpénzek ésszerű elosztásával 35 ezer helyett 75 ezer munkahelyet is teremthetünk a megváltozott munkaképességűek számára – nyilatkozta lapunknak Herman István. Az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága elszámoltatási albizottságának elnöke elmondta,


Körülbelül 13 milliárd forint közpénzt költöttek az adonyi gabonatároló bázis felépítésére, ám mint kiderült, a raktárak beáztak, a fejlesztést pedig lényegében a mai napig nem fejezték be. Szakértők szerint kicsi az esélye annak, hogy a beruházó cég viss

A Nemzeti Ménesbirtok Zrt. jogcím nélkül utalt át 365 millió forint közpénzt a felszámolás alatt álló Bábolna Kft.-nek – állította Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, akit a bíróság tanúként hallgatott meg a cég ügyvezetője és a nemzeti vagyonkezelő

Pénteken benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes egészségügyi törvények módosításairól szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés elfogadása esetén a táppénzen lévők akár soron kívüli ellátásban részesülhetnek, szigorodnak a gyógyszergyártókra és

Egyedi módon értelmezték a Honvédelmi Minisztérium térképészeti cégénél a közbeszerzést és a közpénzek kezelését, így felmerült a hűtlen kezelés gyanúja – tudta meg lapunk. Hende Csaba honvédelmi miniszter még idén márciusban tett feljelentést a HM Tér

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.