

„Út a semmibe” – 30 milliós MSZP kampányfogás Szegeden
30 millió forint közpénzt költenek az idő előtt átadott M43-as fenntartására – a szegedi Fidesz számításai szerint. A pályát ideiglenesen csak főútként lehet használni, kamionok nem közlekedhetnek rajta.

Választás 2010

Károkozás művészi színvonalon
Beültünk egy pizzára, némi whiskyvel, hogy beszélgessünk az ország és a baloldal jövőjéről – Hiller István, aki az utóbbi nyolc évből ötben töltötte be a kultuszminiszteri posztot, ekként festette le egy interjúban, hogyan lett egykor Gyurcsány Ferenc

Zugló „a kis házipénztár”
Nemcsak bizonyos személyek úszták meg a felelősségre vonást a Zuschlag-perben, hanem olyan összegek sem kerültek be a vádiratba, amelyek azt bizonyítják, hogy a szocialista háttérszervezeteknek Zugló lényegében a kis házipénztára volt – mondta a lapunknak

Ne játssz a tűzoltókkal!

Elárasztja hazánkat a korrupció
Szakértők szerint idehaza egy esztendő leforgása alatt nagyjából hétezermilliárd forint cserélhet gazdát feketén – hozzávetőleg annyi, mint amennyit az adóhivatal évente közteherként beszed a lakosságtól és a cégektől. E hatalmas summának a jele

Répássy: Elképesztő, áldatlan állapotok uralkodtak a HM-ben
A Fidesz szerint mára egyértelművé vált, hogy egyes minisztériumok a „gátlástalan közpénzlenyúlások” helyszínévé váltak. A párt frakcióigazgatója így reagált a Magyar Nemzetben a Honvédelmi Minisztériumról (HM) megjelent pénteki cikkre, és ismételten l

Elvesztegetett honvédelem (I.) • Kézről kézre jártak a kenőpénzek a Honvédelmi Minisztériumban
Egy régóta bejáratott korrupciós hálózat alakulhatott ki a Honvédelmi Minisztériumban, amely általában öt százalékot kért vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből. Az így ellopott közpénz kézről kézre vándorolt egészen a minisztériu

Távlatos gondolkodás
Horváth Tihamér, a Kehida-Termál Üzemeltető és Szolgáltató Kft., valamint a Horváth-Ép Közmű-, Út- és Mélyépítő Kft. tulajdonosa és ügyvezetője azon vállalkozók közé tartozik, akik mindenkor igyekeznek párbeszédet folytatni a hatalmon lévő kabinettel a ne
