
Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte tegnap a bíróság Hvang Vu Szuk dél-koreai kutató állatorvost, aki a vád szerint meghamisította tudományos eredményeit. A férfi 2004-ben azt állította, a világon elsőként sikerült emberi embriót klónoznia.
Tovább tart a vita az erzsébetvárosi Fidesz és MSZP között arról, jár-e az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi MSZP-s polgármesternek juttatás az önkormányzattól. A kerületi MSZP-s alpolgármester szerint nincs olyan jogszabályi háttér, amely alap
A magyarországi korrupcióról közölt elemzést keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap tudósítója, Reinhard Olt írása alcímében megállapította: a korábbi MSZP-képviselő, Zuschlag János esete utal a korrupció mélységér
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői abban, hogy pénzügyi segítséget ajánlanak a fejlődő országoknak a klímaváltozás elleni hosszú távú harcra összpontosító decemberi világtanácskozáson – jelentették be a kormányfői tanácskozá
Budapestnek soha nem volt még ilyen szélsőséges vezetése, mint az utóbbi 19 évben. Más sem történt itt, mint a közpénzek szervezett szétlopása – fogalmazott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
A szegedi önkormányzat közbeszerzési gyakorlatát bírálta a Fidesz pénteken, mert az ellenzéki párt szerint az nem kedvez a helyi cégeknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.