Karácsony tolmáccsal sem mond igazat
A főpolgármester többek között arról beszélt, hogy egyeztet a budapestiekkel a közlekedési beruházásokról. Mindez éles ellentétben áll a valósággal.
A kormány jelentős fejlesztési forrásokat biztosít az egyetemeknek.
Nemzetközi konferenciát rendeztek az ügyészség létrehozásának 150. évfordulóján a visegrádi négyek és Ausztria legfőbb ügyészei, valamint az Eurojust elnöke részvételével.
Mészáros Lőrinc interjút adott az Indexnek, amelyben az üzletember beszélt arról, hogy a balliberális erők hadjárata a személye ellen, milyen csúsztatásokon alapul.
Az Európa-bajnokság ide szervezett mérkőzései az egész világ figyelmét Magyarországra, illetve Budapestre fordítják.
A tények makacs dolgok.
Hosszú évek óta ez az első olyan magyar film, amelynek a gyártásába a producerek saját pénzzel is beszálltak – mondta Kálomista Gábor.
Még nem tudni, mikor kerül a mozikba, finanszírozási háttere azonban már most hatalmas médiaérdeklődést keltett.
Az Állami Számvevőszék elemzői a Covid–19-világjárványt követő gazdasági újraindulásról készítettek elemzést a közpénzügyi hatások tükrében.
Kálomista Gábor leszögezte: kormánypárti politikusok sem kapcsolódnak a filmhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.