Kocsis Máté: Gyurcsány bűnös, és az is marad
A Fidesz frakcióvezetője annak kapcsán nyilvánult meg, hogy a DK soraiból egyre többen beszélnek arról, hogy mi történt 2006 őszén.
Gyermekpornográfia és más súlyos bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség a visszaeső pedofil bűnöző ellen.

A mindössze 13 éves úszótehetség, Jackl Vivien hat másodperccel javította meg Egér egyik csúcsát.

Szerdától péntekig Debrecenben gyűlnek össze a kormánypártok képviselői.

A világhírű művészek mellett ifjú tehetségekkel is találkozhatunk. Az egyes sorozatok több hangversenyére belépőt váltók jelentős árengedményben részesülnek.

A gyermekbántalmazás áldozatai hetedíziglen örökítik sérüléseiket.

A Hírességek Csarnokába a sportág kilenc kiemelkedő alakja került be, s több díjat is átadtak.

Csaknem 12 ezer embert oltottak be tegnap első oltással, második oltással pedig majdnem 82 ezer embert – számolt be róla Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormánypárti politikusok szerint a Gyurcsány-párt csak provokál, és politikai kérdést csinál a pedofilellenes törvénycsomagból.

Az őszödi beszéd egyébként akár lehetett volna igazságbeszéd is. Amennyiben előadója nem pártfrakciója zárt ülésének akolmelegében mondja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.