Kocsis Máté: A bevándorláspártiak ki akarták záratni a Fideszt
„Mi vagyunk Európa, a magyar emberek sikeres és erős Európát akarnak, mi ezért dolgozunk” – hangoztatta a kormánypárti frakcióvezető.
Az Országgyűlés harminchat ellenzéki országgyűlési képviselő tiszteletdíját csökkentette a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben.


A Fidesz frakcióvezetője szerint 1848 az újkori magyar szabadság alapkőletételének ünnepe, a haza nagyjai pedig akként építették az országot, hogy semmilyen birodalom ne tudja porig rombolni.

Nyitásban mérsékelt csökkenést, a nap folyamán pedig iránykeresést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Iránykereséssel, enyhe csökkenéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.


Az Európai Unió az elmúlt években nem tudta és igazából nem is akarta megvédeni a kontinenst a migránsok tömeges beáramlásától – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

A javaslattal nem csak a nemzetállamok hatáskörei bővülnek, de biztonságosabb hely is lehet Európa – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

Eddig kétszer felmentették, egyszer elítélték Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezérigazgatóját és társait, legutóbb ráadásul Kocsis öt év letöltendő szabadságvesztést kapott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.