A magyar református egység napját ünneplik jövő szombaton Debrecenben
Egész napos rendezvénnyel ünneplik az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának 10. évfordulóját május 18-án, jövő szombaton Debrecenben.
A kormány 15 millió forintos támogatásából és más finanszírozók hozzájárulásából megújították a romos épület falait, kicserélték a nyílászárókat, és felszerelték benne a tankonyhát.

A Keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatója azt mondta: a jól felkészülteknek természetesen nem tűntek nehéznek a kérdések.

A Váci Mihály Gimnázium igazgatója arról számolt be, hogy a vizsgázók érdekesnek ítélték a szinkronizált filmről szóló érvelést és a régészeti leletről szóló hivatalos levél írását.

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások sorsának kutatására szakosodott önálló Gulág-, Gupvikutató dokumentációs központ létrehozását kezdeményezi a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) – közölte a szervezet elnöke hétfőn az MTI-

A kormány felismerte a hit és a vallás, valamint a szorosan kapcsolódó kulturális értékek nemzetmegtartó szerepét, és megbecsüli Magyarország különböző vallási hagyományait.

Nyolcszázezer embert menekítenek ki buszokon és vonatokon csütörtökön India északkeleti részén, a Bengáli-öböltől nyugatra a közelgő Fani trópusi ciklon útjából.

Az elmúlt négy évben csaknem 200 magyar tiszt és altiszt vett részt több szemeszterből álló iskolarendszerű képzésen a világ számos nagymúltú oktatási intézményében.

Soltész Miklós elmondta, bár minden nemzet kapcsolatában, így a magyar és a szlovák nemzetében is akadnak nehézségek, mégis kitartóan erősíteni kell a viszonyt közöttük.

Idén március 15-én Christchurchben egy ausztrál szélsőjobboldali merénylő terrortámadást hajtott végre két mecset ellen, a lövöldözésben 50 ember halt meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.