A kollégiumért zenélnek
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Kollégiumának megsegítésére adnak hangversenyt hajdani és mai kollégisták vasárnap a Zeneakadémián.
Az Országgyűlésben ma szavaznak a 2008-as költségvetés módosító indítványairól és fő számairól. A fő számok elfogadása után már csak a költségvetés fejezetein belül lesz mód átcsoportosításra. A benyújtott, 581 költségvetési módosító indítvány közül 169-e






Szerdán reggel 6 órakor kezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) hatórás országos vasutas sztrájkja a mellékvonalak bezárása elleni tiltakozásul. Az autóbuszok kétharmada állt le szerdán reggel hat óra

Nagy-Britannia után egyedül Magyarország rendezett eddig Európában konferenciát az egyszülős családok problémáiról. Nem véletlenül, hiszen ma több mint egymillióan élnek hazánkban ilyen családban. Ahogy a régi dalszöveg mondja, sokan vagyunk kevesen.

Az ígért tízezer új kollégiumi férőhelynek csupán 58 százaléka készül el a vállalt határidőre – derül ki az Állami Számvevőszék felsőoktatási kollégiumi beruházásokról szóló jelentéséből. A testület szerint a hallgatói létszám alakulása és a közüzemi díja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.