A Király visszatér
Vége a négy hónapos böjtnek, Stephen Curry visszatér a kosárlabda-pályára a Golden State Warriors–Washington Wizards mérkőzésen.
Habár főleg két olasz régiót érint a járvány, és a veszélyes területeket vesztegzár alá helyezték, a félelmek komolyan megviselik az olasz turizmust és az egész gazdaságot.

Az országot 1981 és 2011 között irányító politikust, akit 2011-ben az ún. arab tavasz elűzött a hatalomból, és 2017-ig börtönben volt kilencvenegy éves korában érte a halál.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a díjazottat méltatva úgy fogalmazott: Csókay András orvosi hitvallása, hogy az orvos csak kezel, míg a Jóisten gyógyít.

Január 31. óta hat nagyobb 5G-tender megnyitását halasztották el. A parkolópályára állított projektek között van egy ipari internetes fejlesztés, egy kórházi, illetve egy rendőrségi informatikai beruházás is.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, az Eurotransplant országai között Magyarország három szerv vonatkozásában is ezüstérmes: a szív-, a vese- és a májtranszplantációban is.

Új távlatok nyílnak a rákgyógyítás előtt azzal, hogy a régió országai együttműködnek az onkológia területén, összeadva tudásbázisukat, kutatási és gyógyítási tapasztalataikat.

Jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt az altatóorvost, aki még 2016-ban egy műtét során rosszul intubálta a betegét.

Az idei díjkiosztón Csókay András idegsebész és csapata vihette haza a közönségdíjat, ők tavaly nyáron 33 órás műtéttel választottak szét egy fejüknél összenőtt hároméves bangladesi sziámi ikerpárt.

Az utóbbi évek legnagyobb érdeklődéstől kísért profiboksz-világbajnoki címmérkőzése lesz vasárnap hajnalban a Deontay Wilder–Tyson Fury nehézsúlyú összecsapás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.