Négyszázezer német munkahely tűnt el
Tavaly az elmúlt évtized leggyorsabb tempójú munkahelycsökkenését regisztrálták Németországban: az előzetes adatok szerint a munkavállalók száma 392 ezerrel 38,3 millióra csökkent.
A német gazdaság 1,5-2,0 százalékkal fog növekedni 2004-ben - jelentette ki Wolfgang Clement gazdasági miniszter a Welt am Sonntag című lap vasárnap megjelent számában.
Évek óta a német gazdaság növekedésének 0,5-0,6 százaléka a tagjelöltekkel folytatott kereskedelemből származik. Azaz, ha a bővítés minden hozadékát a serpenyőbe tesszük, akkor megállapítható, hogy az új tagok EU-ba történő belépésük költségeit maguk állj
Hároméves csúcsra emelkedett a német Ifo gazdaságkutató intézet decemberi bizalmi indexe – közölte a Bloomberg hírügynökség. Decemberben ez már a hetedik makrogazdasági adat, amely a német gazdaság gyorsuló növekedésére utal.
A jövő év elejétől kezdődik mintegy 360 líbiai állami vállalat magánosítása - közölte a Handelsblatt német gazdasági lap a hét végén az észak-afrikai ország kabinetfőnökét, Ghanim Sukrit idézve. Mindezt a FigyelőNet és az MTI-Eco jelenti.
A jövő év elejétől kezdődik mintegy 360 líbiai állami vállalat magánosítása - közölte a Handelsblatt német gazdasági lap a hét végén az észak-afrikai ország kabinetfőnökét, Ghanim Sukrit idézve. Az illetékes szerint Líbia az elkövetkezendő öt évben gyöker
A jövő év elejétől kezdődik mintegy háromszázhatvan líbiai állami vállalat magánosítása, közölte a Handelsblatt német gazdasági lap a hét végén az észak-afrikai ország kabinetfőnökét, Ghanim Sukrit idézve. Az illetékes szerint Líbia az elkövetkezendő öt é
A német gazdaság az idén valószínűleg némileg zsugorodik - közölte pénteken Frankfurtban Hans Eichel német pénzügyminiszter. Mindezt a FigyelőNet és az MTI-Eco jelenti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.