Bodó Sándor: A járványkezelés eredményes volt a bérek szempontjából is
Bodó Sándor szerint a kormány újraindította a gazdaságot, az ország a gazdasági növekedés pályáján áll.
Számunkra fontos az, hogy aki akarja az elmondhassa a véleményét a fontos kérdésekben – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott.

Lehullt a lepel.

A családtámogatások kibővítésével a családalapítási kedv és a házasságkötések száma is párhuzamosan nő.

Csak zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja.

Tíz évvel ezelőtt is a nemzeti érdekeket következetesen érvényesítő gazdaságpolitikával vezette ki az országot a válságból a kormány, most is – mondta Tállai András.

A konzultáció célja, hogy mi, magyarok közösen döntsünk arról, milyen irányt vegyen az életünk a járvány után – mondta Szentkirályi Alexandra.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a konzultáció lehetővé teszi, hogy a legnagyobb egyetértésben hozzunk döntést hazánk jövőjéről.

A miniszterelnök is kitöltötte a kérdőívet, és a közösségi oldalain hamarosan érkező információkat ígért.

Kovács Zoltán egyértelművé tette, hogy Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőt illeti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.