Megrázta a rendőröket az esztergomi robbantás
A rendőrség személyi állománya osztozik az esztergomi robbantásban elhunyt munkatársuk hozzátartozóinak gyászában.
Az államfő megerősítette, hogy Magyarország üdvözli az Ukrajnai békekezdeményezést, és nyitott arra, hogy csatlakozzon a folyamathoz.
A köztársasági elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése közben kapta a hírt.
Az ENSZ-főtitkár, az amerikai, az ukrán, a svájci, a kolumbiai és a magyar elnökök beszédével foglalta össze a BBC az ENSZ-Közgyűlést.
Hungary's president addressed world leaders at the UN General Assembly.
A munkácsi magyar iskola ukránosítása az ukrán nemzetépítő projekt része, ez azonban nem járhat a status quo felrúgásával és a már meglévő jogok elvételével – hangsúlyozta Tárnok Balázs.
A köztársasági elnök az ENSZ-közgyűlésen szólalt fel a világ vezetői előtt.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter úgy véli, az EU-nak fel kell hagynia a kettős mérce alkalmazásával Lengyelországra és Magyarországra vonatkozóan.
Ukrajnában járt a köztársasági elnök, és az ott élő emberek üzenetét is elhozta New Yorkba a világszervezet ülésére.
Az államfő ma is felszólal majd egy vita keretében, amelyen Joe Biden amerikai elnök is részt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.