Már készül a halászlé Kötcsén
Szentkirályi Alexandra is részt vesz a polgári pikniken.
A magyar miniszterelnök szerint két fő probléma van: az egyik, hogy bár az EU egy békestruktúra, most háború dúl a szomszédunkban, a másik pedig a migráció, amely egyre jobban szétzilálja az uniót.

A szocialista spanyol kormányfő Kínába utazik, hogy találkozzon az ottani elnökkel. A nyugati elit most mégsem fogalmaz meg olyan kritikákat, amelyeket a magyar kormányfővel szemben megtett.

Ha valaki valóban rá akar jönni, milyen gondolatok határozzák meg hazánk első emberének tetteit, annak az összefüggésekre kell koncentrálnia.

Immár hagyomány, hogy az őszi politikai szezon kezdetén rendezik a kötcsei polgári pikniket, ahol Orbán Viktor miniszterelnök zárt körben tart politikai helyzetértékelést.

Komjáthi szerint az MSZP számára még mindig van visszaút.

Nem kényszeríthetnek minket összefogásra olyan kérdésekben, amelyekben nem értünk egyet.

PM Orban underlined: if we wait for a peace plan that is accepted by both sides, there will never be peace. Because the first step is not a peace plan. The first step is a ceasefire.

A versenyképességről, az európai bürokráciacsökkentésről és a békéről beszélt a miniszterelnök.

Nagy Márton Pekingben folytatott tárgyalásokat a kínai ipari és információtechnológiai miniszterrel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.