Fóbia
Ügyesen csinálja Orbán Viktor – mondta Vajda Mihály filozófus-akadémikus, „Orbán-magatartáskutató”. A 84 éves Misi bácsi félévente szokta elemezni a miniszterelnök tevékenységét.
Továbbra is szereplési kényszer kínozza Hadházy Ákos honatyát; szegény most épp Varga Judit igazságügyi miniszteren próbált fogást keresni.

A Kádár-korból itt felejtett Ágh gondolkodó azóta sem hagyott fel a jövendőmondással, fáradhatatlanul alkot. Nagy változás viszont, hogy írásaiból egyre több mosoly kacsint ki.

Amióta úgy két esztendeje a The New York Times leleplezte Harvey Weinsteint, a sztárszínésznőket zaklató hollywoodi producert, nem múlik el hét, hogy ne értesülnénk újabb molesztálós ügyről.

A bomlott emberekre áhítattal tekintő afrikai törzseknél garantált sikere lenne Korózs Lajos szocialista parlamenti képviselőnek.

A kissé hebegve előadott szózat lényege az akart lenni, hogy a Trianon-tragédia centenáriumán a magyarságnak együtt kellene örvendeznie a belőle területeket kiharapó utódállamokkal.

Zavarban lennék, ha döntenem kellene, ki a magyar parlament legtenyérbemászóbb politikusa. Az biztos, hogy az űzött tekintetű Tordai Bence ott lenne az aspiránsok között. Megrázó élmény.

Maga Bodnár Zoltán kerül a terézvárosi vagyonkezelő élére, már csak azért is, mert egyedül őt jelölte Soproni Tamás polgármester, aki szerint Bodnár „a legtisztább kezű szakember hírében áll”.

Németh Miklós miniszterelnök – épp harminc éve, november 21-én – bejelentette, Magyarország államadóssága az év végére eléri a húszmilliárd dollárt.

Arról nem Széchenyi tehet, hogy az ország, a nemzet összekötésére hivatott építmény sokszor csaták, blokádok helyszíne volt – ő nem ennek szánta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.