Rétvári Bence: A járvány miatt fontosabb lett az önellátás
Az államtitkár arra ösztönöz mindenkit, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban, amelyben a magyarországi vakcinagyártásról is szó esik.
Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Kulturális Intézet igazgatója, átadta Fekete Péter kulturális államtitkárnak a V4 kulturális elnökségét.
Szijjártó Péter: A közös sikertörténetek nem csak politikai jelentőséggel bírnak.
A pandémia kellős közepén emelték meg a tanári fizetéseket, és egymást érik az iskolafelújítások is.
Rétvári Bence adta át a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium tizenegy diákjának a Morus-díjat.
A kormányzati támogatásból megvalósuló kerékpárutak megépülése segíti a kirándulni vágyókat és a környéken élőket egyaránt.
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó az elmúlt években a visegrádi négyek egyik legrangosabb közös kulturális eseményévé nőtte ki magát.
A baloldal a pedofilok oldalára állt.
A gyermekeket a szülők neveljék, ne Soros György valamelyik szervezete.
Rétvári Bence emlékeztetett rá, hogy a Fidesz négyszer annyival növelte a minimálbér összegét, mint a baloldali kormányok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.