„Nyugat-Európa már régen hátat fordított a kereszténységnek”
Húsvéti beszédében a vallási és a nemzeti értékek védelmének fontosságát hangsúlyozta Aurel Perca bukaresti érsek.
Amíg akcióznak, legalább nem román pártoknak kampányolnak Erdélyben, és nem mosnak elektromos rollert a zuhany alatt – mondta az államtitkár.

A hűtőkocsi román sofőrje a bemutatott papírok szerint 800 kilogramm feladott csomagot szállított.

A férfi jelenleg is kórházban van.

Kercsó Árpád vezérletével negyedszázada érte el egyik legnagyobb sikerét a magyar jégkorong.

Ebből összesen 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást a rendőrség.

A volt tárcavezető véleménye szerint a gazdasági növekedés hiánya Magyarországon arra vezethető vissza, hogy nincs jogállam.

A különállásunk végigkövethető a történelemben, saját identitást adott nekünk, és soha nem tudjuk levetkőzni.

Büntethetővé válnak azok a szállítmányok, amik nem felelnek meg a bejelentési kötelezettségnek.

Nagyszombat reggeli forgalmi és közlekedési információk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.