

Dávid Ibolya most Semjénnel egyeztetne tizenhárom pontjáról
Dávid Ibolya, az MDF elnöke nyílt levelében egyeztetésre invitálja Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét a középosztály érdekében megfogalmazott javaslatok megvitatására. Dávid Orbán Viktorral is egyeztetni szeretett volna, de erre még nem került sor.

Majtényi és Kállai az államfő jelöltje
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi László jogászt, volt adatvédelmi biztost, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának pedig Kállai Ernő történelem szakos tanárt, jogászt jelölte tegnap Sólyom László köztársasági elnök.

Veszélyben a pszichiátriai betegek
Kínjukban már nem tudnak milyen okot felhozni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárására – utalt az egészségügyi tárca eljárására Mikola István (Fidesz) a parlament egészségügyi és emberi jogi bizottsága ellenőrző albizottságainak k

Pszichiátriai kormányzás

Gyurcsányi dicséret a távozóknak
A miniszterelnök szerint ősszel a rendet védte, az utóbbi napokban viszont egyes esetekben megsértette azt a rendőrség, ezért a közbizalom helyreállítása érdekében kellett meneszteni a szakminisztert és a két főrendőrt. Az ellenzék ugyanakkor a kormányfő

Vadai dicsérte a magyar katonák külföldi szolgálatteljesítését
A Honvédelem napjáról emlékezett meg Vadai Ágnes (MSZP) napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben. A szocialista képviselő felidézte: 1992 óta őrzik az emlékét annak, hogy 1849. május 21-én a honvédek visszafoglalták Buda várát. Ma a katonáink

Gyurcsány: A kormányfő hatásköre az országos rendőrfőkapitány felmentése
Az országos rendőrfőkapitány felmentése nem az igazságügyi és rendészeti miniszter, hanem a miniszterelnök hatáskörébe tartozik – mondta Gyurcsány Ferenc viszontválaszában hétfőn az Országgyűlésben.

Gyurcsány leváltotta, majd megdicsérte a rendőri vezetőket és a minisztert
A rendőrség tavaly ősszel védte, az elmúlt hetekben sértette a rendet, ezért kellett most határozottan közbeavatkoznia a kormánynak – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában.

Semjén: A kormány politikájának eredményei a rendőrség bűnei
Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője ismét távozásra szólította fel a miniszterelnököt. „Nem a rendőrség bűnei az okozói az ön politikai válságának, hanem az ön politikája az okozója a rendőrség bűneinek" – mondta, mert szerinte a minisztereln
