Feltételesen sem kerülhetnek szabadlábra az erőszakos bűnözők
Benyújtotta a kormány a feltételes szabadlábra bocsátás szigorításáról szóló törvénytervezetet.
Reggel nyolc órától korlátozás nélkül megnyílnak a magyar-szlovák határátkelők.

Csend és harangszó figyelmeztetett száz évvel ezelőtt is a trianoni békediktátumra.

Balog Zoltán elmondta, közel háromezer határon túli lelkipásztor részesül a támogatásban.

Semjén Zsolt Csurgón a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen vett részt.

Az elnökség arra kéri Budapest vezetőit, hogy emelkedjenek felül politikai szempontjaikon.

Schanda Tamás hangsúlyozta: hazánk a nála jobb anyagi helyzetben levő országoknál is jobban teljesített.

Semjén Zsolt kiemelte: a tulajdonjog-átruházás addig áll fenn, amíg a feladatot az egyház ellátja.

A Mindennapi hősök videós sorozat utolsó részében Novák Katalin Semjén Nóra bábszínésszel beszélgetett.

Horváth József: A védelmi hálót szorosabbra kell vonni, ahol hiányzott, ki kell építeni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.