Európa-szerte kimutatja foga fehérjét az antiszemita szélsőbaloldal
Az antiszemitizmussal vádolt jobboldali pártok egyöntetűen állnak ki Izrael mellett, a szélsőbaloldal erre nem képes.
A szociális jogok minisztere fegyverembargót, gazdasági szankciók bevezetését és az izraeli diplomáciai kapcsolatok megszakítását követeli.

Már nemcsak amnesztiatörvényt, hanem önrendelkezési lehetőséget is követelnek a katalánok a szocialista Pedro Sánchez miniszterelnöki beiktatásáért cserébe.

Az egyik áldozat agysérülést szenvedett, térde és bokája eltört, arcát egy ácskalapács szúrta át.

A spanyol baloldali kormánykoalíció két tagja szerint Izrael tervezett népirtást hajt végre Gázában és követelik, hogy az ország jelentse fel Netanjahut háborús bűnökért.

A New York Times hírhamisítással védi a terroristákat.

Rómában rendkívüli készültséget rendeltek el, attól tartva, hogy terroristák jelennek meg a tüntetők között.

A szélsőbalosok februárban rendeztek embervadászatot a magyar fővárosban, a támadások során többen súlyosan megsérültek.

Az uniós források visszatartása miatt megrekedt a bérlakásprogram.

Lánczi Tamás politológus szerint még az Izraelben látott terror sem változtat Brüsszel bevándorláspárti politikáján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.