– Sajnos a meciari sötét időszakban gyakran előfordult, hogy a magyarkártyát rendszeresen előhúzták, és ezzel riogatták a polgárokat. Az utóbbi időben több szlovák politikus, köztük a házelnök és a pénzügyminiszter is ezzel ijesztgetett, most pedig a külügyminiszter. Félő, hogy ez ismét felerősödhet – tette hozzá Forró Krisztián.
Mindannyiunk felelőssége és érdeke, hogy a magyarok és a szlovákok közti viszony a lehető legjobb legyen. Szomszédos országok vagyunk Európa szívében, és a két nemzetet több mint ezeréves közös történelem köti össze. Nekünk az a feladatunk, hogy ezeket a kötelékeket tovább erősítsük
– hangsúlyozta a felvidéki politikus.
Forró Krisztián szerint fontos lenne, hogy a Szlovákiában élő magyaroknak ismét legyen csoportos képviselete a parlamentben, hogy a Rastislav Káceréhez hasonló megnyilvánulások ne ismétlődjenek meg. A parlamenten kívüli Szövetség a legfrissebb felmérésekben a bejutási küszöb átlépéséhez szükséges öt százalék körül mozog. Szlovákiában szeptember 30-án tartanak előre hozott választásokat, miután a hárompárti kisebbségi kormány decemberben megbukott.
A külügyminiszter Magyarországgal kapcsolatos kijelentéseit a választási kampány keretében lehet értelmezni – mondta korábban lapunknak Kolek Zsolt, a Ma7 felvidéki magyar hírportál vezető szerkesztője. A felmérésekben márpedig nem állnak jól a kormánypártok: ketten épphogy átugornák az ötszázalékos küszöböt, a harmadik kiesne a törvényhozásból.
Rossz teljesítményük összefüggésben lehet a háborúval is,
hiszen az Ukrajnának nyújtott európai katonai támogatást, illetve a Moszkvával szembeni uniós szankciókat bíráló ellenzéki Irány–Szlovák Szociáldemokrácia (Smer), valamint a Smerből kivált Hang–Szociáldemokrácia a szavazatok összesen 40 százalékát szerezné meg, ha most lennének a választások.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!