Kázmér 2024. március 4.
logo
A korrupció még az amerikai fegyverkereskedelmet is átitatja

Kétes múltú amerikai fegyverkereskedők is szállítják a fegyvereket Ukrajnába

Magyar Nemzet
2023.09.17. 06:00 2023.09.17. 09:30
Kétes múltú amerikai fegyverkereskedők is szállítják a fegyvereket Ukrajnába

„Megérkeztek a nyugati fegyverek Ukrajnába” – számolt be a nemzetközi média az elmúlt hónapokban több ízben is, amikor amerikai, európai vagy netán ázsiai támogatások érkeztek a háborúban álló országba. Ám, amint arra a The New York Times cikke is rámutat, a fegyverek küldése sokszor valójában nem az adott ország, hanem egy profitot hajszoló fegyverkereskedő érdeme.

Egy tízmillió dolláros jachton ünnepelt Marc Morales floridai fegyveripari vállalkozó, a Global Ordnance fegyverkereskedő cég vezetője és csapata – írja a The New York Times amerikai napilap cikkében, amelyben egy floridai fegyverkereskedő üzletét és az ukrajnai fegyverkereskedelmet járta körül.

A jachton ünneplés oka az ukrajnai háborúból való meggazdagodás volt, sőt külön koccintottak arra – egyes résztvevők beszámolója szerint –, hogy a cégnek „hamarosan egy nagy szerződést ítélnek oda”. Így az sem véletlen, hogy Morales fényes jövőt lát Ukrajnában.

Mint arra a lap is rámutat, a Biden-adminisztráció több mint 75 milliárd dollár értékű humanitárius, pénzügy és katonai segélyt küldött Kijevnek, amelyből mintegy negyvenmilliárd dollár az utóbbi kategóriába esett. 

Noha sokan talán azt hihetik, hogy a háborúban álló országnak a lőszereket és a fegyvereket mind az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) küldte, ez valójában nincs így, az intézmény számos (alvállalkozóval) fegyverkereskedővel áll szerződésben, akik kapcsolataikat kihasználva, az amerikai támogatásokat felvéve szállítják a fegyvereket Kijevbe.

 

Egyszer bútor-, másszor fegyverkereskedő

Mivel a Pentagon fegyverigénye meghaladja a kínálatot, Morales piaca nem az amerikai fegyverekben rejlik, hanem az olyan rosszabb minőségű, régebbi szovjet fegyverekben, amelyeket javarészt Kelet-Európában (Bulgáriában, Szerbiában), Kazahsztánban, Grúziában vagy arab országokban vásárol fel. Az amerikai pénzügyi háttér azonban a floridai kereskedőnek szélesebb lehetőségeket enged meg a licitháború közepette, amely már a vetélytársak nemtetszését eredményezte.

A New York Times cikke szerint Morales Ukrajna egyik legfontosabb fegyverbeszállítója közé tartozik, a Pentagon ugyanis mintegy egymilliárd dollár értékű szerződést ítélt oda a cégének, főképp lőszerek leszállítására.

Januárban például Northrop Grumman-nel közösen egy 522,3 millió dolláros üzletet nyertek el.

Az elvileg szigorú fegyverkereskedelmi szabályok ellenére, Morales cégét már az ukránok is vizsgálják. Hiszen mások mellett az ukrán védelmi miniszter egyik régi tanácsadója, Denis Vanash és Vlagyimir Koyfman, az ukrán hadsereg főtörzsőrmestere is a Global Ordnance-nek dolgozik. Előbbi az ukránok és a cég közötti kommunikációt segíti, míg utóbbi találkozókat szervez az ukrán kormányzati kapcsolataival. Jogi szakértők szerint mindez feszegeti az ukrán és az amerikai korrupciós törvényeket, amelyek tiltják a kormánytisztviselőknek történő kifizetéseket – igaz, a külföldi fegyverkereskedőket illetően Kijev a háború miatt lazított a szabályokon.

A kormányzati dokumentumok, valamint a fegyverkereskedőkkel és kormányzati tisztviselőkkel készített interjúk szerint a New York Times azt állítja, hogy Morales rakétákat, lövegeket, gránátokat és páncélozott járműveket is szállított Ukrajnába Bulgáriából, Egyiptomból, Jordániából és Pakisztánból. Hozzáteszik, közel sem ő az egyetlen fegyverkereskedő, akinek kapcsolatai vannak az ukrán kormányban.

Az amerikai lap szerint meglepő, hogy Moralest kiválasztotta a Pentagon, ugyanis az igazságügyi minisztérium 2009-ben összeesküvés és pénzmosás gyanújával vádat emelt ellene. Morales ekkor mintegy két évre hátra is hagyta az iparágat, és bútorokat kezdett el árulni.

A bizonyítékok között egy hangfelvétel is előkerült, amin Morales kenőpénz kifizetéséről beszél, és mint fogalmaz:

Okosabbnak kell lenned, mint a kormány.

A vádakat később ejteni kellett, a nyomozók elhibázott munkája miatt.

Morales ezt követően alapította meg a Global Ordnance fegyvercéget, ami a korábbi kapcsolatait kihasználva hamar a Pentagonnak kezdett el fegyvereket szállítani például az Iszlám Állam elleni harcban. Mindezt úgy, hogy Moralesnek kiterjedt kapcsolati rendszere van Kelet-Európában és a Közel-Keleten is. Tehát, Moralest nem múltja ellenére, hanem éppen amiatt alkalmazzák, hiszen korábban Afganisztán és Szíria esetében is bebizonyította, képes beszerezni és megbízatóan le is szállítani az árut.

 

A korrupt fegyverkereskedelem

Az Organised Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) oknyomozó újságírók globális hálózata szerint, nem Morales a Pentagon egyetlen megkérdőjelezhető múltú alvállalkozója. Három másik cég: a Vose Technical Services, a Purple Shovel és a Regulus Global vezető munkatársait is elítélték már csalásért, beperelték őket veszélyes lőszerek árusításáért, és vádat emeltek ellenük vesztegetés miatt.

Az OCCRP szerint a Pentagon-alvállalkozóinak gyakran nincs is fegyverkereskedelmi tapasztalatuk mielőtt dollármilliókat érő szerződéseket kötnének velük. Sokan a szíriai fegyverkezési projektre ültek rá, míg mások veterán múltjuk miatt élveznek elsőbbséget az állami szerződések megszerzésében.

Hiába az amerikai szabályozási rendszer, a fegyverkereskedelem rendkívül korrupt műfaj

– szögezte le Jeff Abramson, a washingtoni székhelyű Fórum a Fegyverkereskedelemről elnevezésű szervezet vezetője. Hozzátette: „a fegyver eladása és helyszínre juttatásának a vágya gyakran felülírja a körültekintést”.

Az OCCRP szerint azonban a Pentagonnak körültekintőbbnek kellene lennie, hiszen már korábban is előfordult, hogy az utcáról beesett fegyverkereskedők hatalmas üzleteket nyertek el. Amint arra a War Dogs című film is rámutat, a kétezres években Efraim Diveroli cége bele is bukott az ügybe, miután kínai lőszereket csomagolt át szovjetre. Az ügyben bírósági eljárás is indult, ám az OCCRP szakértőkre hivatkozva mint írja: kétséges, hogy a Pentagon ténylegesen feltakarított volna maga után, és tanult volna a hibájából.

Noha egy Pentagon-szerződés elnyeréséhez türelem és kitartás szükséges, valójában arra sokan jelentkezhetnek – ezzel nyílttá téve a versenyt és csökkentve az árakat. A minisztérium egy weboldalt is létrehozott a szükséges lépésekhez, sőt más oldalak a megfelelő szerződés megtalálásában is segítenek. Ez is része annak a washingtoni politikának, miszerint fel kell gyorsítani a külföldi fegyvereladásokat.

 

A „fegyvert mindenáron” stratégia

Kérdéses persze, hogy Kijev továbbra is megtűri-e majd a kétes múltú fegyverkereskedőket, hiszen Olekszij Reznyikov nemrég elbocsátott védelmi miniszter sok ukrán tisztviselő szerint fordulatot hozhat a „fegyvert mindenáron” stratégiában.

Ukrán korrupcióellenes csoportok szerint a kelet-európai fegyverpiacokra áramló dollármilliárdok még jóval a háború vége után is befolyásolhatják a térség politikáját és fegyverkezését.

Ám Kijev keményen bánik mindazokkal, akik nem teljesítenek, így bejelentették, hogy beperelnek minden olyan nyugati fegyverkereskedőt, aki nem teljesítette a szerződésben vállaltakat.

A részben vagy egészben nem teljesített szerződések értéke mintegy nyolcszázmillió dollárt tesz ki. A nemteljesítő kereskedőket kizárják, és helyettük új szerződéseket kötnek. Mindez európai és amerikai fegyverkereskedőket is érintett.

Borítókép: Ukrán katonák talpig fegyverben (Forrás: Twitter/Andy Vermaut)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.