Mindent bevetett Brüsszel, hogy sikerüljön elfogadtatni az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélyt, holott mindenki tisztában van vele, hogy ez az összeg nem fogja kihúzni a háború sújtotta országot a bajból. Kijev még az olyan alapvető kiadásokat is nyugati támogatásokból és hitelekből fizeti, mint a köztisztviselők vagy az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bére – írja a Politico hírportál.
Brüsszel ötvenmilliárd eurója nem húzza ki a bajból Ukrajnát
Az IMF szerint Ukrajnának csak idén mintegy 40 milliárd dollárra lenne szüksége a felszínen maradáshoz, az Egyesült Államoktól pedig valószínűleg nem érkezik további támogatás. Mivel próbálkozhat az Európai Unió Ukrajna finanszírozásának megoldására?


Ez pedig hosszú távon nem fenntartható, főleg mivel jelenleg úgy tűnik, az Egyesült Államok támogatása elapadt. Joe Biden amerikai elnök nem tudta elfogadtatni a képviselőházzal az Ukrajnának szánt 60 milliárd dolláros segélyt decemberben. A napokban a szenátus által beterjesztett 370 oldalas salátatörvény, amely az Ukrajnának szánt segély mellett Izrael és Tajvan számára is elkülönítene összegeket, valamint jelentősen átszabná a határvédelem és a bevándorlás szabályozását, szinte esélytelen, hogy elfogadásra kerüljön.
A republikánus törvényhozók ráadásul nem csupán az Ukrajnának szánt pénz miatt lázadnak a javaslat ellen, de azért is, mert kisebb megszorítások mellett még szélesebbre tárná az Egyesült Államok kapuját a migránsok előtt. Többek között olyan rendelkezés is szerepel benne, amely lehetővé teszi, hogy a honosított bevándorlók korlátlan számú külföldi rokonuknak segítsenek az országban letelepedni – mutat rá a Breitbart amerikai hírportál.
Mivel nyilvánvaló, hogy a nyugati segítség elapadása a poklot szabadítaná el Ukrajnában, az amerikaiakra pedig már nem számíthatnak, Brüsszel új finanszírozási lehetőségeket keres. Az EU költségvetésében már nem igazán lehet további forrásokat találni, ráadásul több tagállam is nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó elválasztani a segélyek kérdését az unión belüli prioritások finanszírozásának rendezésétől.
További Külföld híreink
Az egyik javaslat a befagyasztott több mint 200 milliárd eurónyi orosz vagyon elkobzása Ukrajna megsegítésére, amivel annak ellenére komolyan foglalkozik az EU, hogy még
a három legnagyobb tagállam, Németország, Franciaország és Olaszország is ellenzi ezt, a lehetséges jogi és pénzügyi következményektől tartva.
Egy valamivel szolidabb terv nem adná az ukránoknak az orosz vagyont, csupán biztosítékként használná fel azt hitelfelvételhez. Ezt a verziót támogatja többek között Johan Van Overtveldt, az Európai Parlament költségvetési bizottságának belga feje, aki szerint ha ez a terv meghozza gyümölcsét, „akkor a valóság az, hogy az ukrán hadsereg olyan lőszerrel lövi az orosz hadsereget, amelyet valójában Putyin úr fizet”.
Míg ez idáig Magyarország nagyrészt egyedül igyekezett a mielőbbi béke szükségességét hangoztatni, várható, hogy a közeljövőben egyre inkább megerősödnek majd az EU-ban a békepárti hangok nem utolsósorban az unióra háruló költségek megemelkedése miatt is.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A NATO-főtitkár ukrán parlamentben mondott beszéde sokkolta a nyugati szövetségeseket
Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Migrációs paktum: újabb bizonyíték, miért fizetnek rá a tagállamok
Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

Magyar Péter most ugyanazt játssza, mint korábban Donald Tusk
A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Orbán Balázs: Így verte át a néppárt az európai gazdákat a Mercosur-ügyben
„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A NATO-főtitkár ukrán parlamentben mondott beszéde sokkolta a nyugati szövetségeseket
Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Migrációs paktum: újabb bizonyíték, miért fizetnek rá a tagállamok
Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

Magyar Péter most ugyanazt játssza, mint korábban Donald Tusk
A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Orbán Balázs: Így verte át a néppárt az európai gazdákat a Mercosur-ügyben
„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!