Még múlt héten került nyilvánosságra annak a felvételnek az átirata, amin négy magas rangú német tiszt folytat megbeszélést február 19-én a bárki által elérhető, titkosítás nélküli WebExen többek között arról, hogy Taurus rakétával már meg tudnák semmisíteni a Krími hidat, ami összeköti a Krím félszigetet Oroszországgal. Bár Olaf Scholz nyilatkozataiban azt hangsúlyozza, hogy Németország nem küld rakétákat Ukrajnába, állításainak teljesen ellentmond a kiszivárgott felvétel. A megbeszélésen az eszközök technikai részleteiről is egyeztettek a tisztek.
Az elmondottak szerint a rakéták kezelésében az Ukrajnába telepített brit tisztek segíthetnék az ukrán katonákat, mindezzel elkerülhető lenne az is, hogy német katonákat telepítsenek a háborús övezetbe.
Az Egyesült Királyság politikusai, beleértve Rishi Sunak miniszterelnököt is, nyilvánosan nem bírálták Németországot, és a kormányfő szóvivője is úgy nyilatkozott, hogy nem befolyásolja a két ország kapcsolatait, de a Telegraph beszámolója szerint erős kritikával illették Berlint.
A beszélgetés ugyanis éppen aznap látott napvilágot, amikor Scholz azt mondta, hogy a NATO sem jelenleg, sem a jövőben nem vesz részt az ukrajnai háborúban.
A NATO-t sodorhatja veszélybe a német botrány
A kiszivárogtatás egyrészt a brit csapatok számára jelent veszélyt, másrészt a nyugati országok kapcsolatait erodálhatja – figyelmeztetett August Hanning. A korábbi német kémfőnök szerint NATO-titkok is kiszivároghattak, nem kizárt, hogy orosz kezekbe kerülhettek.
A Politico brüsszeli hírportál is arra hívta fel a figyelmet, sérülhetnek a nyugati szövetségesek kapcsolatai és lekerülhet a Taurus rakéta ukrajnai felhasználásának kérdése a napirendről.
A lap egyúttal kiemelte azt is, hogy az oroszok nem módosították a nyilvánosságra került német katonák közötti beszélgetés felvételét. Németországgal egyébként az orosz hírszerzés kiemelten foglalkozik, mivel Ukrajna egyik legnagyobb haditechnikai beszállítója.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!