Francia altábornagy: Oroszországot nem szabad úgy megalázni, mint Németországot!

Ha valaki, Bertrand de La Chesnais jól ismeri a francia hadsereget. Ejtőernyősként megjárta többek között a délszláv háborút és Csádot, altábornagyi rangig vitte, a vezérkari főnök helyetteseként is szolgált, mielőtt 2017-ben leszerelt és Éric Zemmour mögött felsorakozva politikusnak állt. A veterán katona most a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására érkezett Budapestre, ahol nyugatiként üdítő különvéleményt fogalmazott meg. Úgy vélte, hogy francia csapatok küldése Ukrajnába felérne egy hadüzenettel, figyelmeztetett a harmadik világháború kirobbanásának veszélyeire, és párbeszédet sürgetett az oroszokkal.

Bertrand de La Chesnais francia tábornok. Fotó: Kurucz Árpád

– Nemrégiben egy francia ötlet bolygatta fel Európát: Emmanuel Macron azt javasolta, csapatokat kellene küldeni Ukrajnába. Mit gondol erről?

– Szerintem a francia elnök részint csak provokálni akart. Hiszen számos kérdés felmerül a tervvel kapcsolatban. Például az, hogy mégis hány embert küldenénk, ami megváltoztatná az oroszok és ukránok közti erőviszonyokat? Mindezt úgy, hogy a francia hadsereg napjainkban sokkal kisebb, mint hajdanán: körülbelül százezres aktív állományunk van, de jelentős részük Európán kívül, a világ más részein teljesít feladatot. Szóval a francia szerepvállalás Ukrajnában legfeljebb jelképes lehetne. Ha Emmanuel Macron mégis meghozná ezt a döntést, az egyenlő lenne egy hadüzenettel Oroszországnak. De vajon megvan ehhez a támogatottsága? A francia emberek is ezt akarják? Azt már tudjuk, hogy készen állunk az utolsó ukránig háborúzni. 

Viszont fel kell tennünk a kérdést: hajlandóak vagyunk franciák vérét is áldozni? 

Az európai vezetők – köztük Németország – már leszögezték: nem támogatnák az ötletet. És vajon a francia vagy európai csapatok küldése nem jelentené egyúttal az egyetlen békéhez vezető út, a diplomácia lezárását?!

– Egyetért azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állna meg Ukrajnánál?

– Nem látok bele Vlagyimir Putyin fejébe. De a háború katonai és taktikai vetületét tudom szakmailag értékelni. Ez alapján Oroszország még korántsem vetette be minden erejét. Úgy látom, elsődleges célkitűzésük az ukrajnai orosz lakosság védelme, területeik elfoglalása. Attól viszont eddig tartózkodtak, hogy más országgal is háborúba keveredjenek. Szerintem a legégetőbb kérdés, hogy mi lesz a háború után? Egy szó nem esik arról, mihez kezdünk utána, hogyan tárgyalunk Oroszországgal. Márpedig muszáj az ellenséggel is fenntartani a párbeszédet, hogy megértsük, mik a szándékai. 

És ez még csak azt sem jelenti, hogy közben nem lehet háborúzni. 

Nézzék meg, mit csinál Izrael és a Hamász! Egyszerre tárgyalnak és harcolnak. 

– Készen áll a NATO Oroszország elriasztására, netán a háborúra?

– Ez a kérdés inkább metafizikai. Természetesen mindig készen kell állunk. Az is egyértelmű, hogy a NATO gazadsági ereje messze felülmúlja az oroszokét. Viszont van két kiszámíthatatlan tényező. Az egyik, hogy vajon az európai népesség támogatna-e egy ilyen háborút? Ukrajna ugyanis nem a NATO tagja; így, hogy ez kiderüljön, egy tagállam elleni támadásra lenne szükség. A másik, hogy vajon Vlagyimir Putyin is akarna egy NATO elleni teljes körű háborút? Ennek kiderítésére szintén párbeszédre lenne szükség, akár közvetítőkön keresztül. 

Franciaország történelmi tapasztalata, hogy az I. világháború után a versailles-i béke megalázta Németországot, ami csak egy újabb háborúhoz, a II. világháborúhoz vezetett. Nem szabad megismételnünk a hibát.

Fotó: Kurucz Árpád

– Elképzelhetőek tartja, hogy Oroszország nukleáris fegyvert vet be?

– Egy ilyen háborúban minden elképzelhető. Éppen ezért kell megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy ne fajuljon idáig a konfliktus. Oroszország rendelkezik taktikai nukleáris fegyverekkel is, – amivel Franciaország egyébként nem – így technikailag és taktikailag elképzelhető, hogy egy ukrán városra vagy nukleáris létesítményre csapást mér. 

Viszont szerintem azt Vlagyimir Putyin is jól tudja, hogy ez a NATO ukrajnai beavatkozásához, direkt összecsapáshoz, végső soron a III. világháborúhoz vezetne.

– Hogy értékeli most a frontot: van esély az ukrán győzelemre?

– Taktikai szinten azt látjuk, hogy szárazföldön Oroszország dominál, miközben Ukrajna próbálja tartani a pozícióit. Ha Ukrajna szeretné visszaszerezni az elvesztett területeit, ahhoz két dologra van szüksége: a NATO segítségére, valamint időre. Ezért hangsúlyozom, mielőbb vissza kell térni a diplomáciai megoldáshoz! Szolgáltam az 1994-es délszláv háborúban. Ott azt láttam, hogy végig volt párbeszéd a bosnyákok és a szerbek között. Csakhogy a szerbek a harctéri sikereiket nem tudták kamatoztatni a tárgyalásokon, így a nemzetközi közösség előtt úgy tűntek fel, mint akik nem akarnak békét. Hogy úgy mondjam, stratégiai szinten a bosnyákok, taktikain a szerbek voltak jobbak. Tanulnunk kell ebből.

– Hol látja Franciaország helyét a kialakuló új világrendben?

– Minden ország nézőpontját meghatározza sajátos történelme, földrajzi sajátosságai, szomszédjai. Egy lengyel bizonyára egészen másképpen ítéli meg a történelmet, vagy éppen az oroszokat, mint egy francia. Egy lengyelnek vagy kelet-közép-európainak az „ereiben folyik” az aggodalom az orosz fenyegetés miatt, hiszen saját szemével láthatta. 

Ezzel szemben egy francia számára valamilyen távoli fenyegetésnek tűnik Oroszország, ha egyáltalán.

Európában ma kétféle nézőpont uralkodik. Az egyik szerint két blokk ütközik most össze. A másik szerint – és Franciaország is ezek közé tartozik – hatalmi egyensúlyra van szükség, amihez nélkülözhetetlen a párbeszéd. Franciaországnak mint az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjának és atomhatalomnak fontos szerepe lehetne ebben. Ami jelenleg nincs. 

– Az előző francia választásokon ön Éric Zemmour mögött sorakozott fel, akire a fősodrú média gyorsan rásütötte, hogy szélsőjobboldali. Tényleg az?

– Mit jelent az, hogy szélsőjobboldali? Teljesen mást Franciaországban vagy éppen Magyarországon. Tehát semmit. Éric Zemmour egy dologban szélsőséges: az igazságérzetében. Mindig őszintén beszél – és emiatt áll a támadások célkeresztjében. Politikustól nem szokták meg, hogy mindig azt teszi, amit mond. Valójában ebben különbözik a többiektől, akik mindig udvariasak és simulékonyak. A valódi kérdés nem az, hogy Éric Zemmour szélsőjobboldali-e vagy sem. Hanem, hogy egy demokráciában szabadon vitatkozhatunk-e ideológiákról és értékekről. Reméljük, hogy a közelgő európai parlamenti választásokon meghallják a hangját.

– Milyenek az esélyeik?

– A Visszahódítás (Reconquete) a francia társadalom jelentős támogatását élvezi, reméljük, át tudjuk ugrani az ötszázalékos bejutási küszöböt. A parlamenti választásokkal ellentétben ugyanis az európai parlamenti választásokon van bejutási küszöb, éppen ettől még jelentősebb. Jelenleg egyetlen európai parlamenti képviselőnk van, Nicolas Bay.

– El tudják képzelni az együttműködést az Európai Parlamentben a magyar kormánypártokkal?

– Igen, természetesen! Hiszen Orbán Viktor és Éric Zemmour jól ismerik egymást, és nagyon hasonlóan látják a dolgokat. A választásokat követően a Visszahódítás szeretne csatlakozni a Európai Konzervatívok és Reformerek Pártjához, és amennyire tudom, a Fidesz is tárgyal erről.