Ahogy arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Koppenhágában gyűltek össze az EU állam- és kormányfői. A Koppenhágában tartott csúcstalálkozón az európai vezetők ismét egyértelművé tették: az ukrajnai háborúra adott válaszuk nem elsősorban diplomáciai, hanem az eszkaláció irányába mutat. Brüsszel a blokkot az egyre mélyebb militarizáció, centralizáció felé tereli, és olyan álláspontot képvisel, amely a konfliktus elhúzódását és kiterjedését kockáztatja. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Magyarország nem áll háborúban, és az ország érdekeit tartja szem előtt. Kiemelte, hogy célja a háború befejezése, az emberéletek védelme és a magyarok biztonságának biztosítása.

Diplomácia helyett háború
António Costa, az Európai Tanács elnöke adta meg az alaphangot, amikor nagyobb központi ellenőrzést szorgalmazott:
Az európai védelem kiépítéséhez hatékony politikai felügyeletre és koordinációra van szükségünk, hogy nyomon követhessük az előrehaladásunkat.
Hozzátette: „Elkötelezettek vagyunk abban, hogy szembenézzünk a közös fenyegetésekkel”, és azzal érvelt, hogy ez a cél „Oroszország ukrajnai háborújának kezdete óta egyértelmű”. Az üzenetet több vezető is üdvözölte – írja a European Conservative.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Mette Frederiksen dán miniszterelnök is főként az Oroszországgal szembeni hergelésre használta fel az Európai Politikai Közösség ülésének záró sajtótájékoztatóját. Mette Frederiksen dán miniszterelnök figyelmeztetett:
Oroszország fokozta támadásait Ukrajnában… Fenyegetnek minket, tesztelnek minket, és nem fognak leállni. Rajtunk múlik, hogy teljesítsük Ukrajna iránti kötelezettségünket. Most már mindenki tudja, mi forog kockán… Fő célunk egy olyan erős Európa megteremtése, amelyben a háború egyszerűen nem lehet opció.