Menczer Tamás erős üzenetet küldött Magyar Péternek + videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Menczer Tamás új videójában bírálta Ursula von der Leyen kijelentését, miszerint Ukrajna Európa első védelmi vonala. A politikus szerint ez nem igaz, Európának nincs köze a háborúhoz, és nem katonai, hanem diplomáciai megoldásokra van szükség. Hangsúlyozta, hogy egy európai–orosz csúcs vezethet békéhez, majd azt mondta: szerinte Ukrajna elvesztette a háborút. Üzenetében Magyar Pétert is kritizálta, arra szólítva fel őt, figyeljen a koppenhágai tárgyalásokra, ahol „a miniszterelnök a gazdáival vitatkozik”.

2025. 10. 01. 18:10
Magyar Péter és Manfred Weber Fotó: ATTILA KISBENEDEK Forrás: AFP

Ezután kitért rá, hogy kell egy orosz–európai csúcs, ahogyan Trumppal volt az amerikai–orosz csúcs, és az amerikai elnököt nem gátolni kell, hanem segíteni a béketeremtésben. Ezután kitért arra is, hogy szerinte „az ukránok ezt a háborút elvesztették”, és nem katonailag kell fontolgatni a következő lépést, hanem diplomáciailag. 

Magyar Péternek is üzent Menczer Tamás:

Ilyen az, amikor a miniszterelnök a gazdáiddal vitatkozik, Peti. Figyelj Koppenhágára!

– írta a videóhoz a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Borítókép: Magyar Péter és Manfred Weber (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.