A légiriadó mellett dróntevékenységet is észleltek: Csernyihiv felé északról pilóta nélküli repülőgépek közelítettek, míg Harkiv megyében Lozova irányába haladtak.
Emiatt a riasztást az érintett északkeleti régiókban fenntartották, és csak 7.12-kor kezdték el visszavonni. Az elmúlt hetekben az orosz támadások fokozódtak: a ballisztikus rakéták és drónok rendszeres bevetése továbbra is komoly veszélyt jelent az ukrán városokra és infrastruktúrára.
Az ukrán fegyveres erők eközben nem tudták teljesen feltölteni rohamcsapataikat a Szumi régióban a tömeges dezertálások következtében – jelentette az orosz biztonsági szervekre hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség. A forrás szerint a 80. különálló deszant-rohambrigád, valamint a 47. és 158. különálló gépesített brigád
tartalékos századaiban minden egységben legalább 30 katona hagyta el önkényesen a szolgálati helyét.
A Védelmi Minisztérium adatai szerint az orosz erők az idén 205 települést vontak ellenőrzésük alá a különleges katonai művelet területén, és több mint 4714 négyzetkilométernyi területet „szabadítottak fel”, Szumi megyében pedig több mint 223 települést érintett az előrenyomulás.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!