Zelenszkij ismét Magyarországot támadta.

Az ukrán elnök úgy fogalmazott:
Támogatnunk kellene Trump elnök javaslatát, hogy ne vegyünk több orosz olajat itt Európában, és ezt a magyarországi uraknak világosan meg kellene hallaniuk. Az Egyesült Államokból és más partnerektől származó energia pótolhatja az európai piacon keletkező hiányt
– idézte Zelenszkij szavait egy videóban Deák Dániel politikai elemző.
Orbán Viktor és Trump egyeztetése
A valóság azonban egészen más képet mutat. Mint Deák Dániel rámutatott: a napokban Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal, és világosan elmondta neki, miért van szüksége Magyarországnak az orosz energiára.
Az amerikai elnök ezt tudomásul vette, és erről nyilatkozott is, melyben kijelentette, hogy barátja Orbán Viktor, és hogy Magyarország földrajzi helyzete miatt ettől a csővezetéktől függ az energiabiztonság
– fogalmazott az elemző.
Donald Trump emellett hozzátette: nem szeretné, hogy Magyarországot vagy a hasonló helyzetben lévő Szlovákiát hibáztassák az energiafüggőség miatt, hiszen ez nem politikai döntés, hanem földrajzi adottság
– hangsúlyozta Deák Dániel.