Ugyanakkor érdekes, hogy még a G7/Telex is megengedett magának egy kritikus cikket Normális, hogy két-három cég kezel szinte minden vagyont a világon? címmel, amelyet azzal kezdenek, hogy mindenhol ott vannak tulajdonosként, nekik van a legnagyobb szavuk, mégsem érdeklik őket annyira a cégeik. A BlackRock és a Vanguard áll most a legközelebb a világkormányhoz. A BlackRock kiemelkedik az ETF-es cégek közül, mivel emberei sokkal láthatóbb módon jelen vannak tanácsadóként, közvetítőként és lobbistaként. Leírják, hogy a vezérigazgató, Larry Fink még Joe Biden pénzügyminiszter-jelöltjei között is felbukkant. A BlackRock egy ideje felváltotta a Goldman Sachsot az amerikai pénzügyi rendszer emblematikus árnyékszereplőjeként.
A BlackRock Magyarországnak évről évre nőtt a bevétele, már a húszmilliárdot is meghaladták
A BlackRockot 1988-ban alapították a Blackstone Group égisze alatt, mindössze nyolc fővel. Harminc év alatt a vállalat napjainkra a világ vezető vagyonkezelőjévé vált, 1999 óta jegyzik a New York-i tőzsdén. A világszerte mintegy 14 000 főt foglalkoztató cég innovatív technológiai megoldásokat alkalmazva nyújt vagyon- és kockázatkezelési szolgáltatásokat mind vállalati, mind egyéni ügyfelei részére. Az általuk kezelt vagyon 2018. június végén megközelítette a 6300 milliárd dollárt – írja elemzésében a Tűzfalcsoport.

További Külföld híreink
A kötvénypiacon még csak most kezdenek felfutni az ETF-ek, de ha ez a folyamat tartós lesz, akkor a vagyonkezelők nemcsak tulajdonosként, hanem hitelezőként is szerepet kapnak a vállalatok életében, ami egy további összeférhetetlen helyzethez vezet.
A BlackRock Magyarország Kft. ügyvezetője Juvancz Beáta, aki 2022-ben a Menedzserszövetség és a Bayer Hungária Év Női Menedzsere Különdíjának kitüntetettje volt, a Blackrock előtt a Morgan Stanley nevű globális pénzügyi szervezetnél dolgozott. Korábban az SOS Gyermekfalvak Magyarország kuratóriumi elnöke, illetve alelnöke volt az SOS Children’s Villages International nevű, számos botrányba keveredett nemzetközi szervezetnek.
További Külföld híreink
Utóbbi egyik legfontosabb partnere az az OAK Foundation, amely kapcsán tudható, hogy alapítója, Alan M. Parker korábban Soros György üzlettársa volt. Emellett az Open Society Foundations Emberi Jogi Kezdeményezésének igazgatósági tagja, Adrian Arena egyben az Oak Foundation Nemzetközi emberi jogi programjának igazgatója is.
Érdekesség, hogy a 2014-es Összehasonlító gyorsjelentés a magyar közélet meghatározó résztvevőinek Facebook-aktivitásairól című dokumentum szerint a cég jelenlegi vezetőjének neve felmerül egy korábban nyíltan Bajnai Gordon mellett kiálló Facebook-poszt kapcsán.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!