Arra a felvetésre, hogy aggasztja-e, miszerint a közvélemény-kutatások szerint Zaluzsnij lenne a legfontosabb riválisa egy esetleges választáson, Zelenszkij azt mondta: jelenleg más kérdésekre kell összpontosítani. Megjegyezte, hogy ő maga nem jelentette be azt sem, hogy indulna a választáson, s azt sem, hogy nem indulna, tekintettel arra, hogy az ország háborús helyzetben van.
Hangsúlyozta, hogy ezt az időszakot méltósággal kell lezárni, és az emberek minden szereplőt aszerint fognak megítélni, hogyan éltek és mit tettek ebben az időszakban – számolt be a Liga.net.
Arra a kérdésre, hogy Zaluzsnij jó vezetője lenne-e az országnak, az elnök úgy fogalmazott: ez attól is függ, milyen időszakról van szó, mert más a békeidő, más a háborús időszak és más a háború utáni helyzet. Hozzátette, bárki lehet elnök, aki nemcsak indulni kész a választáson, hanem képes is betölteni az államfői tisztséget.
Február 18-án az Associated Press interjút közölt Zaluzsnijjal, amelyben a volt főparancsnok arról beszélt, hogy 2022 őszén az Ukrán Biztonsági Szolgálat házkutatást tartott a parancsnoki központjában, és felvetette, hogy ez az Elnöki Hivatal részéről megfélemlítési kísérlet lehetett.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat ugyanakkor közölte, hogy az intézkedések nem a volt hadseregparancsnokot érintették.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!