Németh István sárvári gimnazistaként eredetileg nem történésznek, hanem tanárnak készült, a kutatói munka akkor nyert teret az életében, amikor az egyetem elvégzése után felsőoktatási intézménybe került.
– A felsőoktatási munkában való igazi helytállás komoly, rendszeres készülést, szélesebb szakirodalom áttekintését igényelte, hogy ne csak egy leckével előzzem meg hallgatóimat. Este pedig otthon jöttek a publikációk és a szerény mellékjövedelemért folyó munka. Feleségem a szoba egyik sarkában lengyelből fordított, a másikban pedig én rágtam a tollat publikációim felett. Ezek változását a tóba dobott kő hullámveréséhez hasonlíthatnám: Sárvár két világháború közötti történetével kezdődött, a XIX–XX. századi német történelem és a két világháború közötti magyar–német kapcsolatok feldolgozásával folytatódott, majd a XX. századi egyetemes történettel, a hidegháborúval és dokumentálásával érte el csúcspontját. Saját kutatási témáim szabad művelésére igazából a rendszerváltás nyújtott lehetőséget; most már kurrens témákat (például az első világháború, Katyn, a német Közép-Európa-politika) is érinthettem, és jelenleg a negyvenötödik könyvemnél tartok – összegzi a pályáját.
„A hidegháború ismertetőjele a verseny volt, s a kérdés így hangzott: ki nyeri meg a versenyt? A szputnyik fellövésével (1957) Moszkva előnyt szerzett, de a Holdra az amerikaiak szálltak le. Ha a szovjetek a Bolsoj színház balettjét világ körüli útra küldték, az amerikaiak Louis Armstronggal válaszoltak. Szimbolikus volt 1972-ben az amerikai Bobby Fischer és a szovjet Borisz Szpaszkij küzdelme a sakkvilágbajnokságért” – írja A globális hidegháború című munkájában, amely azért is kuriózum, mert ritkaságszámba megy, hogy magyar nyelven szülessen ennyire átfogó munka bármely korszakról.
Mint mondja, ennek az a fő magyarázata, hogy a tudományos életben nehéz versenyezni az erős nemzetközi mezőnnyel és a tőkeerős, nagy piaccal rendelkező könyvkiadókkal, ezért egyszerűbb inkább támogatást szerezni és lefordítani angolból vagy németből egy színvonalas monográfiát, mint magyar szerzőkkel megíratni, hiszen az egyetemes történet kutatásával elég gyengén állunk.