A hatalmi szándékok bemutatása

— Egy fél élet — nevet Németh István történészprofesszor, amikor megkérdem, mi van egy olyan gigászi munka mögött, mint az Atlantis-Centaur kiadónál legutóbb megjelent, A globális hidegháború — Béke az atombomba árnyékában című kétkötetes műve. Persze a konkrét szöveg pár hónap alatt íródott, de valóban több évtizedes kutatás van a mintegy nyolcszáz oldalas kötet és a közel ötszáz oldalas dokumentumgyűjtemény összeállításában.

Bonczidai Éva

2019. 02. 17. 7:45

A korszak fő kérdése az volt, ki nyeri meg a versenyt Fotó: Mirkó István

Németh István sárvári gimnazistaként eredetileg nem történésznek, hanem tanárnak készült, a kutatói munka akkor nyert teret az életében, amikor az egyetem elvégzése után felsőoktatási intézménybe került.

– A felsőoktatási munkában való igazi helytállás komoly, rendszeres készülést, szélesebb szakirodalom áttekintését igényelte, hogy ne csak egy leckével előzzem meg hallgatóimat. Este pedig otthon jöttek a publikációk és a szerény mellékjövedelemért folyó munka. Feleségem a szoba egyik sarkában lengyelből fordított, a másikban pedig én rágtam a tollat publikációim felett. Ezek változását a tóba dobott kő hullámveréséhez hasonlíthatnám: Sárvár két világháború közötti történetével kezdődött, a XIX–XX. századi német történelem és a két világháború közötti magyar–német kapcsolatok feldolgozásával folytatódott, majd a XX. századi egyetemes történettel, a hidegháborúval és dokumentálásával érte el csúcspontját. Saját kutatási témáim szabad művelésére igazából a rendszerváltás nyújtott lehetőséget; most már kurrens témákat (például az első világháború, Katyn, a német Közép-Európa-politika) is érinthettem, és jelenleg a negyvenötödik könyvemnél tartok – összegzi a pályáját.

„A hidegháború ismertetőjele a verseny volt, s a kérdés így hangzott: ki nyeri meg a versenyt? A szputnyik fellövésével (1957) Moszkva előnyt szerzett, de a Holdra az amerikaiak szálltak le. Ha a szovjetek a Bolsoj színház balettjét világ körüli útra küldték, az amerikaiak Louis Armstronggal válaszoltak. Szimbolikus volt 1972-ben az amerikai Bobby Fischer és a szovjet Borisz Szpaszkij küzdelme a sakkvilágbajnokságért” – írja A globális hidegháború című munkájában, amely azért is kuriózum, mert ritkaságszámba megy, hogy magyar nyelven szülessen ennyire átfogó munka bármely korszakról.

Mint mondja, ennek az a fő magyarázata, hogy a tudományos életben nehéz versenyezni az erős nemzetközi mezőnnyel és a tőkeerős, nagy piaccal rendelkező könyvkiadókkal, ezért egyszerűbb inkább támogatást szerezni és lefordítani angolból vagy németből egy színvonalas monográfiát, mint magyar szerzőkkel megíratni, hiszen az egyetemes történet kutatásával elég gyengén állunk.

Ami pedig már valóban a történészen múlik és nem a gazdasági erőviszonyokon, az az, hogy egy ilyen átfogó kutatás nyelvismeretet, a nemzetközi szakirodalomban való jártasságot, külföldi ösztöndíjakat, elvonatkoztató- és elemzőkészséget, egyfajta felülről való rálátást és türelmet feltételez. És persze jól kell írnia. Németh István esetében ez mind adott, oktatói értékelésében diákjai is gyakran kiemelték a naprakész tudását, a humorát és azt, hogy képes új fényszögekben megvilágítani azokat a korszakokat is, amelyek értelmezése talán már szinte kőbe vésett tudásként jelent meg korábban.

Új könyvében, azon túl, hogy alapos összegzést kínál a titkosszolgálatok (KGB, FBI, CIA) szerepéről és működéséről, ismerteti a hidegháború relikviáit, azaz a világszerte több országban létesített kormánybunkereket és szupertitkos alagútrendszereket, felvázolja Európa identitáskeresésének útjait, és az 1956-os forradalom kapcsán is egy jóval tágabb kontextust kínál olyan szempontokkal, amelyek eddig nem kaptak horderejükhöz méltó hangsúlyt. – Munkásságom során kezdettől fogva a kulcsszó számomra a nagyhatalmi politikák szándékainak bemutatása – hangsúlyozza a történész, aki az általa feldolgozott dokumentumok alapján úgy látja, 1956-ban az eddig véltnél nagyobb szerepe volt a külső körülményeknek.

– Itthon, nyakig ülve a korszakos eseményekben, nem ismerhettük fel a kétoldalú, tényleges nagyhatalmi szándékokat, azt, hogy az amerikaiak politikai szándéka Ausztria 1955. évi örökös semlegessége után a Szovjetunió eltávolítása volt a térségből. Ugyanakkor a magyarországi függetlenség propagandisztikus szításával egyidejűleg titokban megállapodtak a Szovjetunióval, hogy Magyarország továbbra is szovjet befolyás alatt marad. A szovjet hatalmi befolyás fenntartása nem engedélyezte semmiféle hatalmi vákuum létrejöttét a térségben, sem Magyarország semlegességét. Sajnálatos, hogy az akkori magyar politikai vezetés nem ismerte a szovjetek régi biztonsági mentalitását, pedig évtizedeket töltöttek náluk, s belevitték az országot egy véres, teljesen kilátástalan, reménytelen fegyveres harcba – mutatott rá a kutató.

Kérdésemre, hogy a könyv megírásakor másfajta írói, történészi összpontosítást igényelt-e annak az időszaknak a bemutatása, amelyhez személyes emlékei is kötődnek, a léggömbakciót hozza fel példaként. – Ismeretes, hogy a nyugati országok szomszédsága miatt – az NDK után – Csehszlovákia és Magyarország állt a nyugati felforgató politika középpontjában, amelynek fő eszköze a Szabad Európa Rádió és a léggömbakciók voltak. A magyar–osztrák határ mellett a hidegháborús évekhez valóban személyes élményeim fűződnek: a nyugatról érkező, röpcédulákat tartalmazó léggömbök géppuskázása a határőrlaktanyák tetejéről, az utazási ellenőrzések és a határsávi korlátozások, az aknamezők, a kémhisztéria és túllihegett biztonsági rendelkezések. Így ezeket összevetettem a meglévő szakirodalommal, amiből azt használtam fel, amik összecsengtek személyes tapasztalataimmal – mondja.

A hidegháború történetét 1991-ig írta meg, bár egyértelmű, hogy ez nem egy lezárult korszak, és az erőviszonyok alakulása szempontjából új távlatokat nyit az információ- és az adatbirtoklás fokozódó szerepe. – Úgy gondoltuk, hogy a Szovjetunió 1991-es felbomlásával lezárult a hidegháború, de néhány év múlva sajnos rá kellett jönnünk, hogy szó sincs erről. Ugyanakkor belegondolni is szédítő, hol tarthatnánk az őrületes fegyverkezési kiadások nélkül. De ismét kezdődik minden elölről, a nagyhatalmi politika nem nyugszik – véli a történész.