– Már majdnem harminc éve kutatja a Szovjetunióba, kényszermunkára elhurcolt civilek, hadifoglyok történetét. Az ön családja is érintett ebben, vagy miért érdekelte a téma?
– Igen, a nagyapámat 1945 márciusában az utcáról hurcolták el civilként. Akkoriban a forgalmasabb városi tereken járőröző szovjet katonák bárkit igazoltattak, majd letartóztattak. 1990-ben, amikor a Hadtörténelmi Levéltárban dolgoztam, megtaláltam azt a dokumentumot, amelyben a nagyanyám kérelmezte, hogy engedjék szabadon a nagyapámat. Bár a családban már hallottam erről, mégis döbbenetes volt számomra, amikor a családi történet egyszer csak történelemmé vált, és szembesültem azzal, hogy több száz doboznyi irat szól hasonló elhurcolásról. Ez nagyon nagy hatással volt rám. Rácsodálkoztam arra, hogy nagyapám csak egy volt a sok tíz-, százezer ember közül.
– A nagyapja hazatért végül?
– 38 kilósan érkezett haza, és nem ő volt az egyetlen hasonló állapotban. El kellett rejteni előle az ételt, mert a hazatérők közül sokan jóllakásig ettek, és rögtön belehaltak. Menczer Gusztáv, akit szintén elhurcoltak, és egy láger főorvosa lett, azt írta, hogy 33 kilósan hozták fel a fürdőből, a halálhoz közeli állapotban a kárpátaljai Horkai Barna lelkipásztort. El tud képzelni ennyi kilósan egy férfit? Az élelem, amit ott kaptak, az éhenhaláshoz sok volt, az élethez pedig kevés. Az elhurcolás indoka pedig nemcsak a munkaerőhiány pótlása volt, hanem az ellenségnek szóló megtorlás is. Ez a bosszúállás számos visszaemlékezésből kiderül, amikor a lágerek ügyeletes tisztjei megkérdezik, hogy hányan hunytak el, s a hallott számra azt felelik: malo, azaz kevés.
– Munkaerőhiányra, háborús veszteségre hivatkozva vitték el a civil lakosságot. Egy éhen haló munkás nem tud dolgozni. Ez ellentmondásos.
– Valóban, de ezzel a szovjet rendszer nem törődött. Ezért a foglyokat sokszor halálra dolgoztatták. Dupka György történész talált egy dokumentumot, amit a 183-as Novij Boriszov-i láger parancsnoka írt 1945-ben. Ebben az áll, hogy három hónap alatt 3547 fő érkezett a lágerbe, közülük 2262 meghalt, de a jelentés végén mégis azt írja, hogy az 54 500 normanap helyett 36 864-et így is teljesítettek. Egy ember egynapi munkája volt a normanap, és noha sokan meghaltak, a kitermelés mégis megközelítette a tervezettet. Tehát aki életben maradt, azt halálra dolgoztatták, hogy teljesítsék a tervet. Ez emberkínzás volt. Ráadásul folyamatosan azzal hitegették a foglyokat, hogy nemsokára hazamehetnek, aminek szintén borzasztó lelki következményei voltak. Sokan inkább meg akartak halni.