Sosem látott boldogság felé

— Most, amikor Európa identitászavaros ideológiákon blöfföli át magát, akkor hál’ istennek, van egy finom színpadi előadás, amely azt sugallja: testvérek, figyelmen kívül hagyni az élet normális rendjét, az már bizony bűn! Nekem mindenkor az a kérdés, hogy az egész mű az egyetemes értékek fényében születik-e meg, vagy például a „kór-szellemmel” butít — mondja Eperjes Károly Kossuth-díjas színész, akivel a Pesti Magyar Színházban bemutatott, Legyetek jók, ha tudtok című zenés darab apropóján beszélgettünk a színész felelősségéről, a magyar film helyzetéről és az egyetemes identitásról.

Az igazi tehetségnek Isten dicsőségére kell szolgálnia Fotó: Juhász Éva

– A premierre Böjte Csaba is ellátogatott gyermekeivel. Ő hogy fogadta a művet?

– Az ő vívódó, gyarló és szentség felé vezető eszközeivel ugyanúgy rengeteget küzd, de nagyon örült, hogy ez a küzdelem megjelenik a színpadon is. Az előadás egyébként erősen az ő létével azonos. Megjegyzem, tízest kaptunk tőle, ami Erdélyben a legjobb osztályzat. Más barátaim szerint a darab egy gyakorlati hittanóra, filozófiaóra is, de igazi oskola. Plusz rámutat az egyházon belüli visszaélésekre is. De van még néhány rétege ennek a darabnak.

– Valahol úgy fogalmazott, hogy áldás ez a szerep.

– Igen, és nagy felelősség eljátszani, mint Molière-t (Álszentek összeesküvése) vagy Széchenyit (A Hídember). Természetesen minden szerepet eljátszani felelősség. Számomra mindenkor az a kérdés, hogy az egész mű az egyetemes értékek fényében születik-e meg, vagy például a korszellemmel butít. Mindig meg kell vizsgálni, mit, miért és hogyan játszunk, de kiváltképpen azt, miért. Ha a cselekvésnek nincs önmagán túlmutató, természetfölötti célja, azaz katarzisa, akkor az a cselekvés sajnos csak profán.

– Ötödször forgatott Szabó Istvánnal, a Zárójelentés című film a következő közös munkájuk. Milyen vele dolgozni?

– Szabó Istvánnal dolgozni, pláne a mai világban, felüdülést jelent. Mert olyan fokú igényesség járja át a feladattal magával és a munkatársaival szemben, hogy az ma már szinte példátlan. A filmről a szerződésem miatt most még nem mondhatok többet. De nem is tudom, mikor volt ennyi és ilyen színész így együtt. Összhangban is, nemcsak testben. Magunk között is, a stábban erről beszéltünk, hogy „Csípj meg, van ilyen?”

Az igazi tehetségnek Isten dicsőségére kell szolgálnia
Fotó: Juhász Éva

– Évtizedekig megállás nélkül filmezett, javarészt főszerepekben láttuk. Hogy látja a magyar filmek mostani sikereit?

– Isten nyugosztalja Andy Vajnát, tagadhatatlan, hogy mínusz milliárdos veszteségből plusz milliárdos haszonnal adta át munkáját a jövőnek. Nemzetközi kapcsolatokkal, jó érzékkel a fesztiválok iránt. Egyébként őt haláláig pont azok szapulták, akik most meg azon aggódnak, hogy nehogy szétszedjük a filmes építményét. A filmfesztiválsikerek fontosak, megsüvegelendők, de nem szentesítik a filmeket. Hiszen a siker nem szentesíti a célt, a film nekem mindenekelőtt művészet, nem pedig ipari termék. De vajon ez idő alatt elkészült volna-e a Bánk bán (2003), a Sacra Corona (2001), A Hídember vagy akár a 6:3, avagy játszd újra Tutti (1999)? Jóllehet akkor még négy stúdió volt, most meg egyfajta ízlés dönt.

– Most, amikor a színészek nagy része ott játszik, ahol tud, mennyire hisz a társulatiságban?

– A társulati létet akkor üdvözlöm, ha jó szellemű közösségről van szó. Ha csupán tb-kifizetési bunkerről, az milyen társulat? És az is milyen, ha valami ellen jön létre, nem pedig valamiért? Hál’ istennek, vannak emlékeim a társulati létről: Kaposvár, a Katona, pláne a Művész Színház Törőcsik Mari vezetésével…

– Nem lehet, hogy a társadalom változott meg?

– A társadalom jobb esetben közösségekből, azok pedig emberekből állnak. Sajnos majdnem minden azt harsogja, hogy légy egyéniség és ne személyiség. Az egyéniség tömegbe vágyik és tömeget gyúr, és sztárként visszadől saját magába. De a személyiség igyekszik megigazulni, közösségbe vágyik és közösséget épít. A két út hatalmas különbség. Az egyéniség valami ideológiát követ, a személyiség elfogadja, hogy van felette egy princípium, Isten, és az ő törvényei alapján igyekszik magát és másokat rendbe tenni. A legtöbb média azt kia­bálja, hogy egyéniség legyél és ne személyiség, ezért történhetett meg, hogy 2004. december 5-én az ország 62 százaléka nem ment el szavazni, ez lelki Trianon, 2016. október 2-án az ország 56 százaléka nem élt szavazati jogával. Egy középkori szent filozófus szerint a mulasztás a legnagyobb bűn. Honnan tudná, hogy mi Európa, ha a saját szívét sem ismeri?

– Annak a színészi talentumnak, amit ön kapott, szintén a társadalomformálásnak kell lenni a céljának?

– Remélem. A talentum jó kifejtése a tehetség, a talentum nem kiteljesítése a tehetségtelenség, a talentum öntörvényű sikerítése a gonoszság. Az igazi tehetségnek az Isten dicsőségére, az emberek javára és a lelkek üdvére kell szolgálnia. Ezt szerette volna Morus Szent Tamás, a politikusok védőszentje, ezt szerette volna a megtért Széchenyi István, Néri Szent Fülöp és Loyolai Szent Ignác is. Mindenki, aki az emberiség történetében nemcsak lézengett, hanem az üdvtörténetért próbált tenni.

– A Legyetek jók, ha tudtok előadásai után megéli a katarzist, hogy valami előbbre mozdult?

– Igen. Tegnap például egy barátom és a családja megköszönte, hogy egy lélekemelő estéjük lehetett. De odajöttek hozzám kamasz fiúk is azzal, hogy posztolhatnak-e képet velem a közösségi oldalon. Ki vagyok én, Uram, hogy ez megtörténhet? Hiszen az ördög mindig csinos volt, de soha nem volt annyira csinos, mint most. Ami ugyanis most zajlik a világban, az a halál civilizációja, szemben az élet kultúrájával. De ahogy Molière Elmirával mondatja: „Az önszeretet önmagát is becsapja.” Tehát jó a vég, csak nem mindegy, hogy katarzissal végződik, vagy előbb csak kataklizma és aztán katarzis következik. Ha nem térünk vissza a gyökerekhez, önmagunkat pusztítjuk el. De, hogy én is felébredjek, azt mondja a minap az unokám: „Károly papa, nagyon szeretlek, de ne szólj többet hangosan a Mimi mamára!” Ez katarzis nekem. Az az igazi jó, ami az egyetemes igazságra reflektál. Persze „nem leszünk egyszerre szentek, csak lépésről lépésre” – mint Néri Szent Fülöp mondja.

– Kaposváron tanít. Tanárként is küzd a korszellemmel?

– Miért lenne kivétel diplomázó osztályunk? Pedig nem tudom, hogy az utóbbi időszakban hány osztály kap úgy diplomát, hogy a végzésig legalább 15-20 klasszikust eljátszott már, időrendi sorrendben Szophoklésztől Shakespeare-en és Molière-en át Csehovig. Úgy mennek a pályára, hogy az egész drámairodalmat átfésültük. És sajnos mégsem szeretett volna az osztály XX. századi klasszikussal diplomázni, mert talán félnek és megfelelési kényszerük van az említett „kór-szellemnek”. Még nagyobb baj, hogy vannak közöttük, akik azonosulni is szeretnének ezzel a szellemmel. Most már mi mást tehetnék, mint hogy tékozló apaként, ablakban összetett kézzel várom a „Pinokkiókat”, hogy mikor indulnak el hazafelé az általam vágyott rendszeretet felé. Egyébiránt kérem mindnyájukat, legyenek bármilyen elkötelezettségűek, a 2020-as eucharisztikus kongresszus felé haladva próbáljuk meg figyelmesen, tettekkel is kísérni Ferenc pápa irányunkba és az emberiség irányába felkínált egyetemes jeleit. Akkor majd megértjük, hogy miért egy héttel a csíksomlyói búcsú előtt jön Csíksomlyóra és miért úgy megy Balázsfalvára és Bukarestbe, ahogy. Egy szó mint száz: Fides et ratio. Azaz „szív-agy” harmóniával van remény, ami majd 2020 őszén teljesedhet be. Hisz XVI. Benedek szerint a XXI. század vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz. Sőt Szent II. János Pál pápa arra figyelmeztet: „Soha nem látott boldogságot él meg az, aki a harmadik évezred küszöbén Isten kegyelméből átléphet.” … A küszöb fölött vagyunk.