– A VI. MITEM egyik legnagyobb sikere eddig a moszkvai Vahtangov Színház Ványa bácsi című előadása. Ön szerint miért volt olyan átütő erejű?
– A világ egyik legismertebb műhelyéről van szó, amely nagyon erősen kötődik az igazgató, a litván rendező, Rimas Tuminas személyéhez. Amikor átvette a Vahtangov vezetését, a Ványa bácsi volt az első olyan kirobbanó sikerük, ami irányt szabott és azóta is meghatározza a színház művészi arculatát. Egyrészt Tuminas válogatottan remek színészekkel vette körül magát, akiket méltán nevezhetünk az orosz színházi élet színe-javának. Melléjük nagyszerű látványtervezőket és zeneszerzőket választott, tehát nagyon erős csapatot épített. Őszinte, tiszta színház az övé, ebben az értelemben is példaértékű számomra: soha nem politizál, egyetlen gesztussal sem, mély alázattal viszi színpadra a műveket. Ez lehet a társulata erejének a titka. Az évek során egész rajongótábora alakult ki itthon, hiszen a Ványa bácsi előtt Tuminas litván társulatától az Álarcosbál, Moszkvából pedig az Anyegin és az Ödipusz király is nagy siker volt. Fontos, hogy visszatérő vendégeink nagy mesterek, remek társulatok, mint a szentpétervári Alekszandinszkij, Eugenio Barba társulata vagy a román Silviu Purcarete, a litván Nekrosius, az idén pedig másodjára láthatunk előadást a német színház egyik meghatározó rendezőjétől, Michael Thalheimertől.
– Három Csehov-darabot látunk a MITEM-en: az említett orosz–litván Ványa bácsi mellett, Silviu Purcarete rendezésében, a Nemzeti Színház társulatával a Meggyeskertet és a Szerb Nemzeti Színház társulatától az Ivanovot. Melyikük képviseli legerősebben a csehovi „drámaiatlan drámaiságot”?
– Csehov kiinduló- és végpont egyszerre; műveit mindenfelé sokat játsszák. Drámáinak világán keresztül ugyanis nagyon érzékenyen lehet beszélni a mai kor átmenetiségéről, bizonytalanságairól és arról, hogy mit gondolunk az életünkről, hogyan kellene élnünk, milyen a jelenünk és milyen jövő vár ránk. A MITEM-en minden évben látható legalább egy műve, de, mint az idén is, külön minifesztivál is szerveződik köré. Három nemzet társulata háromféle esztétikával közelített Csehovhoz. Az is nagyon érdekes és tanulságos – nemcsak nézői, hanem szakmai szempontból is –, hogy miként érvényesül egy-egy nemzet színházi felfogása ugyanazon szerző művein keresztül.