Táncoló patás ördögök, a kezét mosó Pilátus és a leprást gyógyító Jézus Krisztus szenvedéstörténete magyar, népi keresztény adaptációban – ennél pontosabban aligha lehetne meghatározni a Csíksomlyói passió című előadást, amelyet a Keresztény Színházi Fesztiválon mutattak be a fővárosi Újszínházban.
A passiójátékok többek között azért is érdekesek, mert minden nemzet a saját vérmérsékletének, kultúrájának megfelelően közelíti meg és adja elő a világtörténelem egyik legfontosabb eseményét: Krisztus születését és kereszthalálát. A Csíksomlyói passióval sincs ez másként, amely a magyar – meg persze székely – néplélekről, népi vallásosságról is árulkodik, és sajátos, helyi ízekkel mutatja be a kétezer évvel ezelőtti bibliai történetet.
A színpad egy hatalmas, barokk templombelsőt ábrázol – ez bizony nem véletlen, hiszen Magyarországon főleg a barokk korban volt népszerű a passiójáték, a csíksomlyói ferencesek repertoár-jából 47 passió maradt fenn a XVIII. századból. Ebben a környezetben bontakozik ki a cselekmény, amely Ádám és Éva megkísértésétől kezdve Mózes történetén át egészen a Megváltó születéséig és keresztre feszítéséig tart.
A passió a zászlóvivő zarándokok felsorakozásával kezdődik, és vissza-visszatér benne a jól koreografált néptánc, a népi, egyházi énekek és persze a magyaros hujjogás – ám egy pillanatig sem érezzük azt, hogy a kettő ne tartozna össze. Az előadás, természetéből fakadóan, sokat ad a látványra: hatalmas, szőrös, patás ördögök vonulgatnak a színpadon, Krisztus és az ember megkísértését tervezvén, az embert a paradicsomból lángpallossal – igen, valódival – kiűző angyalok jelennek meg, s persze megszületik Jézus, akit meglátogatnak a jókedvű, huncut pásztorok, majd kezdődik az evangéliumokból ismert történet: gyógyítással, a Getsemáne-kerti éjszaka felidézésével és a végén a Kálvária-dombi szívbemarkoló jelenettel.
Fotó: Kurucz Árpád
Sorolhatnánk a szebbnél szebb, látványos jeleneteket, Nagy Viktor rendező egészen figyelemreméltó és játékos előadást vitt színre, a nagyon jó kosztümök – főleg az ördögök és a katonák öltözete – sajátos hangulatot teremtenek, Júdás halála pedig – látvány szempontjából – az előadás egyik kegyetlen és hatásos csúcspontjának számít – ahogyan természetesen Jézus keresztre feszítése is. Mégis, ha bárki megkérdezné, mi maradt meg leginkább az előadásból, akkor a hátborzongató, magas sarkú patákkal lépkedő és táncoló Lucifert és a színpadi árokból előbújó ördögeit mondanám.
