Regős Mátyás Patyik Fedon élete című kötete egy nagyon különleges életrajzi fikció, amelynek főhőse a szerző képzeletbeli barátja, aki bizonyos tekintetben alteregójaként is értelmezhető. Fedon egy gyönyörű lángész: az életben maradás mestere, nem szereti a szerző családját, szerinte az édeni állapot baromság, mert ha mindenki jó lenne, akkor is volna legrosszabb, azt hangoztatja, hogy nincsen idő, emellett „örök érvényű költő, de soha nem ír verset”, és nagyböjt idején majdnem mindenről lemond, kivéve a történeteit. Fedon legfontosabb tulajdonsága azonban mégis az, hogy kimondja, amit talán nem mernénk, nem próbál megfelelni vagy alkalmazkodni, nem igyekszik letagadni annak az életnek az abszurditását, amit mindannyian élünk. A kötet második része Fedon verseit tartalmazza (a címe ennek megfelelően Patyik Fedon versei), ez szintén nincs híján az iróniának (elég elolvasnunk a Szigony Kázmér, a zseni című szöveget), ugyanakkor egyértelmű, hogy ezekben a szövegekben a szerzőnek már nincs szüksége Fedonra ahhoz, hogy beszélni tudjon a világról és önmagáról. (Ebben a részben érdemes kiemelni a rendkívül pontos, találó képeket: „Beszéde sűrű volt, mint a tejföl, s éppolyan fehér.”) Az arányokat tekintve lehetett volna ez a ciklus kicsit hosszabb is, azonban így is nagyon jól egészíti ki az első ciklus prózaverseit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!