A hagyományos életmódot választotta Timár Mihály

Nemcsak a magyar irodalomban tölt be kulcsszerepet Jókai Mór 1872-ben megjelent társadalmi regénye, Az aranyember, hanem a filmtörténetben is.

A főbb szerepekben a kor hazai némafilmes sztárjai láthatók Fotó: MNFA

Nemcsak a magyar irodalomban tölt be kulcsszerepet Jókai Mór 1872-ben megjelent társadalmi regénye, Az aranyember, hanem a filmtörténetben is. Korda Sándor 1917-ben megalapította a Corvin Filmvállalatot, és a korai magyar filmek egyik legfontosabb darabját, Az aranyembert vitte vászonra 1918-ban, az első világháború végén, majd a figyelemre méltó vágástechnikával megvalósított regényadaptáció 1919-ben a hazai mozikba került.

A Timár Mihályt alakító Beregi Oszkár és a Tímeát, Csorbadzsi lányát játszó Makai Margit pedig a kor filmes játékához képest túlzott mimika nélkül adta elő szerepét, ami még értékesebbé teszi a művet.

A főbb szerepekben a kor hazai némafilmes sztárjai láthatók
Fotó: MNFA

A korai némafilmek hősei, mivel a hangjukat nem tudták érvényesíteni, sokszor eltúlzott gesztusokkal, mimikával érzékeltették az érzelmek intenzitását. Ilyen volt például a kitörő jókedv vagy a mély szomorúság, a rémület vagy a boldogság, a kacérság vagy az elutasítás, a vallásos emelkedettség vagy a gonosz bosszúvágy.

Mindezek Korda Sándor filmjében is megtalálhatók, de a szereplők már érzékelhetően túl vannak a korai némafilmek esetlenségén, láthatóan igényes színészi játékra törekednek. Ennek több oka is lehet, de az egyik egészen biztosan az, hogy ekkoriban már érzékelhető a dán és a svéd némafilm hatása, amelyek a vásári komédiázás helyett komoly művészi élményt kívántak nyújtani a nézőknek.

Bár a regény filmes feldolgozása egyértelműen cselekménycentrikus, Jókai Mór művének társadalomkritikai éle is érzékelhető. Jókai a maga korában a kibontakozó kapitalizmust kritizálta, és persze más fénytörésben, de 1918-ban újra aktuálissá vált a mű.

Ekkor ugyanis már javában tombolt a hagyományos életmód felszámolása a modernség és haladás zászlaja alatt, Timár Mihály pedig a pénz adta kényelem helyett Noémit és a hagyományos, egyszerű életmódot választja.

Sok helyen olvasható, sőt ezt tanítják az iskolában is, hogy Jókai regénye a boldogságkeresésről szól. Épp ezért érdemes górcső alá venni, milyen az a boldogság, amelyet a főhős keres: Timár Mihály a modern kor hívságai és a vagyon helyett a szerelmet és a családalapítást választja, amikor a Senki szigetén marad, Noémi pedig a természetes, hagyományos életmódjával maga a boldogság megtestesítője.

Nagyon furcsa, hogy ma, vagyis száz évvel a bemutató után ugyanazt jelenti a film, mint amit akkor jelenthetett. Talán az a különbség, hogy a szerelemházasság már kevésbé probléma, de az, hogy aki csak teheti, menekül a modern, sőt ma már posztmodern utáni kor haladónak nevezett vívmányai elől, nagyon is hasonlít a film mondanivalójához.

Vidékre költözve a családnak élni – míg sokak számára száz évvel ezelőtt, amikor tombolt az ipari forradalom, ez már kivitelezhetetlen vágyálom volt, ma egyre többen tudják megvalósítani, még annak árán is, hogy a városba járnak dolgozni.

Egyébként a film befejező jelenete egy igencsak izgalmas képi megoldással él. Timár Mihály a film záróképén átöleli Noémit, miközben a háttérben tündöklő napsütés égeti a szemünket az ölelkező férfi és nő sziluettje között.

Ellenfényben nem volt szokás fényképezni, csak ha ez határozott üzenetet hordoz: ha nő és férfi a nap ölelésében van, akkor az isteni mosolynak is értelmezhető, a szeretet ünnepének.