„De megmentettük erkölcsi erőnket”

A későbbi aradi vértanúk közül jól beazonosíthatóan egyedül Damjanich János honvéd vezérőrnagy alakját örökítette meg Than Mór tizenhárom vízfestményből és egy litográfiából álló „haditudósításában”, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őriznek. Mint tábori festő egyrészt közvetlen szemtanúja volt a honvédség főhadseregének 1849-es tavaszi és nyári csatáinak, másrészt közvetlenül az ütközetek után, a résztvevők beszámolói alapján készített vázlatokat, ezért az övét tartják az 1848—49-es szabadságharc egyetlen hiteles csataképsorozatának.

A későbbi vértanú, Damjanich János honvéd vezérőrnagy is feltűnik Than Mórnak a szolnoki csatát megörökítő festményén

Az 1849. március 5-i szolnoki és az április 4-i tápióbicskei eseményeket gróf Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok, későbbi aradi vértanú is rögzítette a naplójában. Ezeket a feljegyzéseket az 1828-as születésű ifjú Than Mór aligha olvashatta, nekünk viszont jó támpontot jelenthetnek a festmények értelmezésénél.

A szolnoki csatához köthető képen a háttérben hangulatos falusi utcarészletet láthatunk, az előtérben viszont a hadvezér-csoportkép vegyül a csataképpel. A jobb szélen Damjanich János, aki szintén vértanúhalált halt Aradon, és a lengyel Józef Wysocki áll, mögöttük néhány parancsőrtiszt és egy huszár.

A későbbi vértanú, Damjanich János honvéd vezérőrnagy is feltűnik Than Mórnak a szolnoki csatát megörökítő festményén

Than Mór nagy gondot fordított az egyenruhák ábrázolására, így pontosan megtudható ki, melyik ezredhez tartozott. A kép előterének fennmaradó részén a 3. honvédzászlóalj dicsőséges rohamát örökítette meg. A vasúti indóház mellet egy osztrák hatfontos üteg veszélyeztette az előrehaladást, de lássuk, hogyan írja le Leiningen-Westerburg azt az eseménysort, ami a kép témájául szolgált. „Ezalatt mi előnyomultunk, a jobbszárny, melynek legszélén én állottam, a Tisza mellett, a balszárny a vasút felé és azon túl. A rohamra a zászlóaljam, a 3. zászlóalj és a lengyel légió volt szánva a megfelelő tartalékokkal […] – Karger egy ütegét a vasútnál, egy kis emelkedésen helyezte el, s azt remélte, hogy néhány kartácslövéssel visszaűzi ezt a nyomorult csőcseléket. De a 3. zászlóalj a vitéz Bobich őrnagy alatt egyenesen nekiment az ütegnek, és a legborzasztóbb kartácsolás ellenére elkergette, és benyomult a városba.”

A tápióbicskei csatáról két képet is festett Than Mór. A néha még ügyetlen, de őszinte lelkesedéssel teli, korai alkotások közül talán ez a kettő a legsikeresebb, ezek tudják leginkább visszaadni a küzdelem dinamizmusát és kérlelhetetlenségét. Tápióbicskénél eleinte visszavetették a bande­riális huszárokat, de ágyútűzbe kerülve megfutamodtak. Görgey Artúr fővezér így ír az 1. számú huszárezredről: „…hadseregünk legkevésbé megbízható csapatjai közé tartozott. Törzstisztjei attakíroztak, osztályaik ellenben hátat fordítottak, és Klapkának éppen fejlődőfélben lévő gyalogságára rohanván, zavart és rémületet terjesztettek közte…”

A tápióbicskei csatáról festett kép adja vissza leginkább a küzdelem dinamizmusát és kérlelhetetlenségét

De hogyan élte meg ezt Leiningen-Westerburg? „Nagykátán túl parancsot kaptam, hogy nyomuljak előre a dandárral, és fedezzem Klapka visszavonulását. Már láttunk is egyes menekülőket, és mennél tovább haladtunk, annál borzasztóbbnak látszott a szaladás […] Gyalogság, lovasság, tüzérség összevissza hömpölygött felém…”

A másik festmény a tápióbicskei hídharcot örökíti meg. A visszaözönlő I. hadtest támogatására a III. hadtest avatkozott a küzdelembe. A 3. és a 9. zászlóalj összekeveredve rohantak át a hídon és visszaverték a dombokra a Rastic-dandár horvátjait. Említettem már, hogy Than Mór nagy hangsúlyt fektetett az egyenruhákra és egyéb megkülönböztető jelzésekre. Ezen a képen van egy érdekesség, aminek okára eddig nem találtak magyarázatot a forrásokban: nemcsak a fehér tollas 3. zászlóalj, hanem a veres sipkás 9. zászlóalj vitézei is fehér tollat viselnek a fövegükön.

A tápióbicskei csatából Dessewffy Arisztid az I. hadtest lovashadosztályának parancsnoka, későbbi honvédtábornok, Leiningen-Westerburg aradi vértanútársa is kivette a részét.

Leiningen-Westerburg erről így emlékezik meg naplójában: „Ekkor jött át a töltésen Arisztid, aki kevés lovassággal és néhány ágyúval mégis valahogy feltartóztatta az ellenséget […] Azonnal támadásnak indultunk. A 3. és a 9. zászlóalj egy-egy százada előrerohant, nyomukban a két zászlóalj, aztán a Schwarzenbergek. Az ellenség golyókkal és gránátokkal tüzelt ránk, de nem tett sok kárt. Az elsők többnyire a posványba ragadtak, és az utóbbiak sem igen ártottak, mert nem volt min megpattanniuk. De azért mégis első nekimenésre elfoglaltuk. Több fáradtságba került a híd, mert mögötte kis halmok emelkedtek, és árkok voltak, biztos fedezetet nyújtva az ellenségnek, mely mögülük gyilkos tüzelést folytatott.”

Bár a festményen nem azonosítható, a tápióbicskei hídharcból Dessewffy Arisztid is kivette a részét

A festmény alaphangulata visszaköszön a vértanú gróf zárósoraiban is: „Voltaképp a bicskei csata nem volt győzelmünknek tekinthető. […] De megmentettük erkölcsi erőnket, és helyreállt a sikerünkbe vetett bizalom…”

A kápolnai, a nagysallói és az első komáromi csatáról Klapka György honvéd tábornok, a második komáromi és a váci csatáról Görgey István honvéd százados számolt be részletesen a feljegyzéseiben. Budavár bevételének a döntő rohamot végrehajtó hadosztály parancsnoka, Máriássy János ezredes, az isaszegi diadalnak pedig maga a fővezér, Görgey Artúr volt a legfőbb krónikása.

Az aradi gyásznap 170. évfordulóján próbáljuk enyhíteni a fájó emlékezetet: nézegessük a változatos csataképeket és böngésszük a kapcsolódó naplórészleteket.