A kisember elveszettsége

Joël Pommerat Az én kis hűtőkamrám című drámájának székesfehérvári ősbemutatója nem fukarkodik a súlyos lélektani és csoportdinamikai kérdések felvetésében, azonban valamennyi nyitva marad. A háromórás darab cselekménye összességében mozaikszerű, de egyes epizódjaiban őszinte és nagyon is emberi szembenézésekre hív.

A munkavállalók kiszolgáltatottságáról, mániákról és színházcsinálásról is szól ez a darab Fotó: Vörösmarty Színház

Merthogy Estelle saját öccse, a gyilkos deviáns képében is visszatér. Az sem egyértelmű, hogy a fiú tér vissza vagy Estelle eljátssza a testvérét a kollégáinak. A színházi próbajelenetekben feloldódó, mindig befelé élő nő feszültségéből ugyan kirajzolódik valami, de Estelle figuráját nem értjük meg teljesen. Tetszetős a zárókép a válaszok helyett habokban játszadozó Estelle-ről, mintha mindent az illúzió felé futtatna ki a rendező.

Lélektani elmélyülést és pontosságot aligha kapuk a történettől, de hiá­nyosságai ellenére súlyos kérdésekkel szembesít. A kilenc színész a darab töredékessége ellenére erős alakítással teszi emlékezetessé az előadást: különösen a hentespult vezetője, Tűzkő Sándor, a narrátor, Kiss Diána Magdolna és a hentespulti eladó, Egyed Attila volt feledhetetlen. A katarzis hiá­nya, a töredezettség és a hosszú játékidő ellenére lekötött a darab, talán azért, mert elemeiben őszinte, igazi beavatás, olyan élmény, amiért érdemes színházba járni.