„Ha nem is látszom mindig boldognak, én megtaláltam a mindenség parányi szögletét, a táncszínpadot, ahol otthon vagyok, szabadnak érezhetem magam. Ahol valóság lesz a fantáziámban felsejlő képekből.” Ezzel az idézettel kezdődik Turnai Tímea színháztörténésznek Gombár Juditról (1937–2016), a Jászai Mari-díjas és számos más kitüntetéssel elismert díszlet- és jelmeztervezőről, tanárról írt könyve, a Táncszerelem. Gombár Judit az idén negyvenéves Győri Balett egyik alapítója, a világhírű, brüsszeli Béjart Balett látványtervezője volt, számos nemzetközi produkcióban vett részt Párizstól Tokióig, dolgozott több száz éves itáliai színházban és modern sportcsarnokban. A küzdelmes életű művész sokat hatott arra, ahogyan ma a színházi, táncszínházi látványról gondolkodunk.
Turnai Tímea Gombár Judit gazdagon dokumentált életpályájának legfontosabb állomásait és fordulópontjait emeli ki egy-egy tömör, jelmeztervekkel és néhány fotóval gazdagon illusztrált fejezetben. A tanulóéveket a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, ahová a szénszünetben is bejártak, és a fűtetlen teremben botrányosan (az 50-es években járunk) táncoltak, hogy ne fázzanak. Színházi embernek született, hiszen már eleve Thália minden arca érdekelte, dramaturg szakra jelentkezett a Színművészetire; prózai színésznek vették föl, statisztált, operettben énekelt, és egyszer utált jelmeze helyett másikat rajzolt magának. Tíz év sem telt bele, és már a Szegedi Nemzeti Színházban tervezett jelmezt Domján Editnek. Az épp megalakuló Pécsi Balettnél kísérletezte ki később védjeggyé vált ötleteit, a letisztult trikójelmezeket, a nyújtható anyagokat, a lyuggatást. Találkozásait Maurice Béjart koreográfussal, akit eleinte távolról csodált, s később alkotótársak lettek, a pécsi kelmefestővel és szabómesterrel, Márton Istvánnal, aki hivatása legféltettebb titkait bízta rá, és Markó Ivánnal, akivel életre szóló szakmai és szerelmi kapcsolata szövődött – ennek közismert, viharos végjátékára Turnai valódi történészi mértéktartással nem tér ki.
