Lehet-e magyar paraszt a hopi földművesből?

Oravecz Imre életműkiadásának soron következő darabja a mind témájában, mind megvalósításában különleges kötet, A hopik könyve.

Oravecz Imre életműkiadásának soron következő darabja a mind témájában, mind megvalósításában különleges kötet, A hopik könyve. De kik azok a hopik, kérdezhetik önök, mert az nyilván rémlik, hogy valamiféle indiánok… De azon belül kicsodák?

Oravecz Imre egy magánéleti válság közepette szerezte be Amerikában Frank Walter Book of the Hopi című könyvét, de csak később, itthon kezdte olvasni, és azonnal minden a helyére került: „A kis lélekszámú, magát kiválasztottnak tekintő, földművelő (Kolumbusz Kristóf téves megjelölésével élve) indián nép, vagyis a hopik mítoszaiban, szertartásaiban, érzés- és gondolatvilágában egyszeriben otthon éreztem magam” – mondja a kötet sok értelmezési támpontot nyújtó előszavában.

Az élmény hatására elkezdett ő is verseket, mégpedig hopiverseket írni (vagy inkább hopinak érzett verseket – ahogy később kiderült, a konkrét népköltészeti alkotások teljesen másnak bizonyultak, mint amit Oravecz Imre írt), de a lényeg nem is ez, hanem hogy: „Így ébredtem rá arra is, hogy újabb verseim közvetlenül a hopikról beszélnek ugyan, de közvetve arról a közösségről szólnak, amelynek eleim tagjai voltak, és amelynek gyermekkorom végéig tagja voltam magam is. […] Hol a határ a két, időben és térben egymástól távoli kultúra között? Nem tudom. De talán-talán nem is fontos. Csak azt tudom, hogy szeretném, ha nem volna határ. Ha egybemosódna a kettő. Ha az ottból itt, a régmúltból közelmúlt, a fennsíkos arizonai sivatagból – ott különben addig nem jártam – dimbes-dombos Mátrán túli táj, ha a hopi földművesből magyar paraszt lenne és viszont. Magából Oraibiból, ebből a valóságos és jelképes faluból pedig Szajla, ahol születtem, és amely nélkül számomra Orai­bi elképzelhetetlen.”

Ebből a szempontból olvasva és vizsgálva a könyvet, a versek messzemenően beteljesítik a szerző szándékát, hogy a „tulajdon fajtám azóta felbomlott, de eszméletemben, idegeimben, mozdula­taimban örökre elraktározott paraszti kultúrájához” visszataláljon: a versek mantraszerű felépítése, körkörös, ismétlésekre és fokozásokra építkező szerkezete a magyar kultúrkör népdalainak struktúráját idézi fel anélkül, hogy ezt különösebben erőltetni kellene. A témák azonban közösek: élet, halál, természet, szerelem, nemzés, születés – ezek viszont egyaránt jellemeznek minden népi kultúrát. Mégis annyira magával ragadó és mágikus ez az versekben megjelenő fiktív hopi kultúra, hogy az ember nem sokáig keresgél párhuzamokat: átengedi magát annak az élménynek, amelyet máskor és máshogyan az indiánregényekből kapott, és amely kép most izgalmas és romantikus kalandossága mellett a transzcendencia súlyos jellemzőivel egészül ki: Oravecz Imre könyve és az indiántörténetek együtt képesek megteremteni azt az illúziót, hogy igenis tudunk valamit erről a titokzatos kultúráról.

Oravecz Imre: A hopik könyve. Magvető Kiadó, Budapest, 2019.